Hirdetés

Az idegek harcát és az elődöntőt is az FK Székelyudvarhely nyerte

Fotó: László Ildikó

Nyolc év után játszik ismét döntőt a Futsal Klub Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Ligában, miután az elődöntő harmadik, mindent eldöntő csatájában végig kiélezett és botránytól sem mentes mérkőzésen egy góllal legyőzte a Dévai Autobergamót.

Alan Sasse is alaposan kivette a részét az FK Székelyudvarhely sikeréből •  Fotó: László Ildikó

Alan Sasse is alaposan kivette a részét az FK Székelyudvarhely sikeréből
Fotó: László Ildikó

A kedd délutáni, harmadik találkozóra is szép számban kilátogattak a nézők a városi sportcsarnokba, már a bemelegítés végén jó hangulat uralkodott a lelátókon.

Hirdetés

A feladat pedig adott volt: amelyik csapat megnyeri a meccset, bejut a Galaci United elleni döntőbe. Déván az FK kiváló második félidei játékának köszönhetően 4–1-re nyert, míg a hétfői, udvarhelyi találkozón a helyzeteit jobban kihasználó Autobergamo hosszabbításban aratott 5–4-es sikert.

Kapcsolódó

A hazaiak az elején magas letámadással sikeresen zavarták a dévai támadásépítéseket, így az Autobergamo térfelén zajlott a játék, az első helyzetek pedig Iszlai előtt adódtak, első lövését követően a keresztlécről a gólvonal elé pattant a labda, majd Voin védett lábbal. A vendégek pár távoli lövéssel veszélyeztettek, ám ezek rendre elkerülték Gălățeanu kapuját, majd Boldor ziccerénél azért védenie is kellett.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A legnagyobb gólszerzési lehetőség a 8. percben maradt ki, amikor Fl. Matei labdavesztését követően három az egy ellen mehetett az FK, ám elrontották a támadást, majd a fordulásnál Dos Santos a jobb kapufát találta telibe.

A folytatásban Déva továbbra védekezett, a hazaiak irányítottak, ám a hétfői meccshez hasonlóan nem tudták befejezni támadásaikat. A nagyon beszoruló Autobergamo tíz perc után időt is kért, de nem tudott felszusszanni.

A 14. percben Iszlai lövését még kapufára tolta Voin, ám az ismétlésnél Bálint bombájánál esélye sem volt, megszerezte a vezetést az FK (1–0).

Déva különböző felállásokkal próbált fogást találni az FK-n, ám eredménytelenül, a szünetig csak a hazaiaknak adódtak apróbb lehetőségeik, az eredmény nem változott.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A második félidőből bő két perc gyakorlatilag passzolgatással telt el, ekkor Sasse kínálta meg egy lapos lövéssel Voint, túloldalt pedig Gavrilă löketét védte Gălățeanu. Mindkét csapat óvatosan, kevés kockázatot vállalva játszott, egészen a 25. perc közepéig, amikor

egy oldalberúgást követően Miklóshoz került a labda, lefordult védőjéről és a kapuba bombázott – felrobbant a csarnok, 2–0!

Déva egyből lehozott kapusos taktikára váltott, ám nem emberelőnyben szépített – az FK-nak volt egy támadása üres kapura, de nem használta ki –, hanem egyenlő létszámnál, amikor Kedei veszített labdát, és az ellentámadás végén Moura közelről betalált (2–1).

A pályán egyre feszültebbé vált a hangulat, a dévaiak egymás után kapták a sárga lapokat szabálytalanságért, szájalásért és játékvezető meglökésért, hat (!) figyelmeztetést mutattak fel nekik a 32. percig.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Visszatérve a meccsre, Kedei óriási ziccerénél kapott mindenki a fejéhez, Voin védett ismét hatalmasat. Majd ismét a cirkuszé lett a főszerep a pályán, rossz csere miatt Dos Santos megkapta második sárga lapját, így a kispadról kiállították. Déva ismét mezőnyjátékosra cserélte kapusát, gólhoz mégis Sasse járt a legközelebb, távolról centikkel tévesztett célt.

Az utolsó öt perc igazán drámaian indult, mindkét csapatnak kigyűlt az öt szabálytalansága.

Déva pedig lehozott kapussal támadott tovább, egészen a 37. percig, amikor Sasse csípett el egy passzt és az üres kapuba emelt (3–1).

A folytatásban Gălățeanunak akadt dolga bőven, több nagy védéssel tartotta csapata kétgólos előnyét, ám két perccel a vége előtt kijátszották a védelmet és Boldor egyre hozta vissza Dévát (3–2). Udvarhelyi időkérés következett, majd két Voin által hatástalanított bomba és egy tízméteres, amit Iszlai kihagyott.

Az utolsó perceket állva szurkolta végig az udvarhelyi közönség, sikerült kiharcolni a győzelmet, ami egyben nyolc év után bajnoki döntőt jelent a Futsal Klub Székelyudvarhelynek.

Jogosan zengett több száz torokból a „Szép volt, fiúk!”, az elődöntő harmadik meccsét pedig a székely himnusz eléneklésével zárta a boldog hazai szurkolótábor.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A döntő jövő hét elején kezdődik, az első két meccset a Galaci United otthonában rendezik hétfőn és kedden, egyaránt 18 órától.

Teremlabdarúgó 1. Liga, elődöntő, harmadik mérkőzés
Futsal Klub Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo 3–2 (1–0),
gólszerzők Bálint (14.), Miklós (25.), Sasse (37.), illetve Moura (27.), Boldor (39.)
kiállítva De Moura (34., Déva).
A párharcot az FK Székelyudvarhely nyerte, 2:1 arányban.
FK: Gălățeanu – Tankó, Bálint, Iszlai, Sasse. Játszott még: Kerestély, Balázsi, Kedei, Miklós, Kanyó. Cserék: Farkas, Boga, Péter, Tompea. Vezetőedző: Jakab Zoltán.
Déva: Voin – Cr. Matei, Gavrilă, Cojocaru, Moura. Cserék: Bârsan, Dos Santos, Budai, Sandu, Boldor, Dinicuță, Strugariu, Fl. Matei.
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!