Gyakorlatilag 1–0-ról kezdődött a mérkőzés, hiszen a 2. percben a hazaiak részéről Crăciun ugrott ki az FK játékosai között és elegánsan gurította el a labdát Farkas mellett (1–0). Az udvarhelyiek kapusának nagy hárítására volt szükség az 5. perc végén, amikor Krstic közeli lövését védte, túloldalt pedig Balázsi dolgoztatta meg Tonițăt. Az FK nem sokkal később nehéz helyzetbe került, Cireș jobb oldalról érkező beadásába Miklós Tamás ért bele rosszul, és a saját kapujába juttatta a labdát (2–0).
A második gólig támadásban sokat nem mutatott az FK, de sikerült felpörögni, Miklós Tamás erős szabadrúgását, majd Kanyó távoli löketét is védte Toniță. A szépítés a 13. perc elején össze is jött, szépen kipasszolt támadás végén Miklós Tamás bombázott a kapuba (2–1). Ezután mindkét csapatnak kigyűlt az öt szabálytalansága, így izgalmasnak ígérkezett a hátramaradt hét perc.
Az újabb gólt a hazaiak szerezték, ehhez kellett Kedei labdavesztése is, Ignat a saját térfeléről iramodott meg, a hazaiak hamarosan 42 éves edzőjátékosa az FK kapujáig nyargalt, ahol kihagyhatatlan helyzetbe hozta Araujót, aki laposan a hálóba lőtt (3–1).
Folytatódott a harc a pályán, a galaciak pedig Alan Sasse félpályán elkövetett szabálytalansága után kisbüntetőhöz jutottak, ám Araujo mellé lőtt. A negyedik gólt viszont nem úszta meg az FK, hiszen pillanatokkal később Crăciun 4–1-re módosította az állást, egyben beállította a félidei eredményt.
Volt miről beszélgessenek az udvarhelyiek a szünetben, akik rögtön lehozott kapusos taktikára váltottak, Iszlai vette magára a megkülönböztető mezt.
Az emberfölény nem hozott megoldást, sőt Galac hamar eldöntötte a pontok sorsát, előbb Crișan takarásból leadott lövése zúgott el Farkas mellett a kapuba, majd egy végletekig kipasszolt támadás végén Araujo lőtte meg a hatodik galaci gólt (6–1). Az FK játékába még több hiba került, visoznt a United sem erőltette a támadásokat, így komolyabb lehetőségek nélkül csordogált a mérkőzés egészen a 32. percig, amikor Bálint passzát juttatta Tankó a kapuba (6–2).
A pontszerzési remények viszont hamar szertefoszlottak, hiszen előbb Ignat a keresztlécere emelte a labdát, majd Kanyó 23 másodperc alatt két sárgát is kapott, így kiállították. Az emberelőnyt pedig kihasználta Galac, Cireș lőtt az üres kapuba (7–2). A vendégeknek semmi sem jött össze ez a meccsen, amit simán, 7–2-re veszítettek el, és az alapszakasz harmadik helyére csúsztak vissza, mivel megelőzte őket Galac és a Kolozsvári Clujanát kitömő Dévai Autobergamo is.
Kevés idő maradt a sorok rendezésére, vasárnap 17.30-kor már a Román Kupa nyolcaddöntőjében lép pályára az FK, a Luceafărul Buzău vendége lesz.
| 2023. 02. 01. 16:30 | Kolozsvári Clujana Clujana | Dévai Autobergamo Déva | 2-13 |
| 2023. 02. 02. 14:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Temesvári CFR Temesvári CFR | 1-7 |
| 2023. 02. 02. 17:00 | Galaci United Galac | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 7-2 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 13 | 10 | 2 | 1 | 88-31 | 32 |
2 | Dévai Autobergamo Déva | 14 | 10 | 1 | 3 | 79-37 | 31 |
3 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 14 | 9 | 3 | 2 | 95-40 | 30 |
4 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 14 | 9 | 0 | 5 | 56-31 | 27 |
5 | Dévai West Dévai West | 13 | 5 | 0 | 8 | 50-63 | 15 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 14 | 2 | 0 | 12 | 39-73 | 6 |
7 | Kolozsvári Clujana Clujana | 14 | 0 | 0 | 14 | 24-156 | 0 |
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!