A marosvásárhelyiek teljesítették a célkitűzésüket a bajnokság első részében, két fordulóval az alapszakasz vége előtt már bebiztosították helyüket a felsőházi rájátszásban.
A VSK-nál még ennél is magasabbra törnek, szeretnék megőrizni legalább a harmadik helyüket, de a bajnoki döntőről is álmodoznak.
A felsőházba jutásért küzdő dévaiak elleni találkozó remekül indult a hazaiak számára, Küsmödi góljával vezetést szereztek.
Habár a West egyenlíteni tudott, a vásárhelyiek ismét előnybe kerültek az új igazolás, Toader talált be, majd a szünetig a csapatkapitány Iszlai révén kettővel elhúztak (3–1).
A folytatásban hiába alakítottak ki ismét sok helyzetet, ezek közül egyet sem tudtak értékesíteni a VSK játékosai, akik mindent kihagytak.
A vendégek ellenben felzárkóztak egy gólra és megvoltak a lehetőségeik a döntetlen kiharcolására, de ez nem sikerült, Cosmin Gherman csapata végül 3–2-re nyert.
Az alapszakasz utolsó fordulójában a VSK jövő kedden 18 órától a bajnoki címvédő Galaci United otthonába látogat.
| 2025. 01. 12. 17:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 3-6 |
| 2025. 01. 13. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Galaci United Galac | 1-6 |
| 2025. 01. 14. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | Temesvári CFR Temesvári CFR | 5-0 |
| 2025. 01. 14. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Dévai West Dévai West | 3-2 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 13 | 12 | 0 | 1 | 88-24 | 36 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 13 | 11 | 0 | 2 | 110-33 | 33 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 13 | 9 | 1 | 3 | 90-41 | 28 |
4 | Dévai West Dévai West | 13 | 6 | 1 | 6 | 58-46 | 19 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 13 | 5 | 4 | 4 | 53-41 | 19 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 13 | 3 | 0 | 10 | 41-93 | 9 |
7 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 13 | 2 | 2 | 9 | 40-137 | 8 |
8 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 13 | 0 | 0 | 13 | 0-65 | 0 |
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!