Hirdetés

Rendre egyenlített, képtelen volt a fordításra a Marosvásárhelyi VSK

Iszlai még visszahozta a Marosvásárhelyi VSK-t a meccsbe, de aztán mégsem ők jutottak a futsaldöntőbe
Fotó: Olti Angyalka

Kisebb meglepetést könyvelhettünk el a futsal Román Kupa első elődöntőjében, a Dévai West legyűrte a tavaly finálét játszó Marosvásárhelyi VSK-t.

Hétfőn délután a Székelyudvarhelyen zajló futsal Román Kupa négyes döntőjének első elődöntőjében a Marosvásárhelyi VSK a Dévai Westtel csapott össze a városi sportcsarnokban.

Hirdetés

Már az elején egymásnak esett a két fél, kupameccs volt ez a javából. Mezőnyben volt többet a labda, kevés igazi gólszerzési lehetőség alakult ki. A 7. percben aztán a dévaiak szerezték meg a vezetést, Herci tízről elgurította a lábak között, a labda a bal alsóban kötött ki.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

A Hunyad megyeiek növelhették volna az előnyüket, két ziccert is kihagytak a kapussal szemben. A szünet előtt jött az egyenlítés, Cherteș révén (1–1).

A második felvonásban sem változott a játék képe. 23 másodperc leforgása alatt kétszer zörgette meg a hálót a West, két nagy védelmi megingást váltott gólokra, így a 26. percben 3–1-re vezettek.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Nem sokáig voltak előnyben, Iszlai két megvillánasával a 28. percben már ismét döntetlen volt az állás (3–3).

Fordítani azonban nem tudott a Marosvásárhely, Gurgonov bombagóljával újból a dévaiak voltak előnyben. A végjátékban öt a négy ellen rohamozott a VSK, de jól állta a sarat az ellenfelük.

Kisebb meglepetésre a Dévai West 4–3-ra nyert, és jutott be elsőként a keddi döntőbe.

A másik ágon VSK Székelyudvarhely–Galaci United párharcot rendeznek hétfőn 19 óra 30 perctől a városi sportcsarnokban.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Teremlabdarúgó Román Kupa, elődöntő:

Marosvásárhelyi VSK–Dévai West 3–4 (1–1).
Gólszerzők: Cherteș Patrick (18.) Iszlai Richárd (28., 30.), illetve Liviu Herci (7.), Valeriu Gurgunov (26., 32.), Al Ioani Ion (26.).

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Történelmi sikerre készül a Sepsi-SIC, trófeával indítaná az új idényt

Rögtön komoly téttel kezdődik a 2026–2027-es teremlabdarúgó-idény a Sepsi-SIC számára. Mánya Szabolcs együttese a Galaci United ellen hódíthatja el története első trófeáját, a háromszékiek bizakodva várják a Szuperkupa-meccset.

Szorosra sikeredett a vásárhelyi és az udvarhelyi futsalosok felkészülési meccse

Két barátságos mérkőzést játszik egymás ellen ezen a héten az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idényére hangoló Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyelyudvarhely. Az első találkozót kedden szoros küzdelemben az udvarhelyiek nyerték idegenben.

Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Szuperkupa-döntőt

A városi sportcsarnok ad otthont az idei futsal Szuperkupa-mérkőzésnek. A találkozón a bajnoki címvédő és kupagyőztes Galaci United az ezüstérmes Sepsi-SIC ellen lép pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!