Színvonalas, jó iramú összecsapást hozott a bajnokság első rangadója, amelyen a két addig veretlen csapat találkozott, a házigazda Imperial Wet és a Galaci United.
Keményen kezdtek a csapatok, a galaciaknak pedig már a hatodik percben kigyűlt a hat hibájuk, így az Imperial Wet már a 7. percben kisbüntetőt végezhetett el, de a lövést védte Alexandru Dinicuță, a galaci kapus. Ugyanő a 17. percben is kivédett egy hasonló kisbüntetőt. Közben a csíkiak Sasse távoli bombalövésével a 7. perc végén átvették a vezetést (1–0), de másfél perc múlva Ignat szabadrúgásból kiegyenlített (1–1). Nem sokat volt egyenlő az állás, a 14. percben Matei éles szögből gólt lőtt a rövid sarokba (2–1).
Szünet után rögtön kétgólosra nőtt a csíkiak előnye: távolról Lașcu volt eredményes (3–1). A második játékrész közepén a galaciak két egymást követő góllal 3–3-ra kiegyenlítettek, majd a csapatok felváltva alkalmazták a vészkapusos taktikát. Úgy tűnt erőnlétileg az Imperial Wet játékosai bírják jobban, és ez az eredményjelzőn is megmutatkozott, két gyönyörű Sasse-góllal bebiztosította győzelmet a székelyföldi gárda.
Kedden a teremlabdarúgó Román Kupa elődöntőivel folytatódik a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában a futsalszezon. 13 órától FK Székelyudvarhely–Dunărea Călărași, 15.30-tól pedig Csíkszeredai Imperial Wet–Dévai Autobergamo elődöntők szerepelnek a programban. A kupadöntőt szerdán 15.30 órára tervezték. A mérkőzéseket a Pro X tévécsatornán és a szakszövetség futsal Youtube csatornáján lehet követni.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!