A szombat estét nem lehet kitörölni az emlékezetből, a magyar futsalválogatott 4–2-re legyőzte a lengyeleket a ljubljanai Stozice Arénában.
Persze, hogy a lefújást követő protokolláris percek után – ahol a duplázó, így az ő találataival gyakorlatilag az összecsapást megnyerő Suscsák Máté átvette a meccs embere címet – együtt ünnepelt a magyar szurkolótábor és a csapat összes tagja.
Aztán elkészült egy közös csapatfotó a lengyelekkel is. Nem igazán látjuk ezt a nagypályán, hogy a két gárda összeállna egy ilyenre hasonló eseményeken.
Meg azt sem, hogy a két drukkerhad végig úgy biztatta kedvenceit, hogy egymás mellett foglaltak helyet. Nem pedig elválasztva, akár felosztva két táborra a sportlétesítmény két különböző oldalán.
A magyar és a lengyel zászlók békésen megfértek egymás mellett, a biztatás pedig egyszerre szólt két válogatottnak.
A Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team a futsal Eb első napjait felhasználta arra, hogy együtt legyenek, amolyan csapatépítőt tartottak a szlovén fővárosban.
Náluk is megosztott volt a szurkolás, amíg a csapatvezető, Ilyés Szabolcs és a két játékosa, Barabási Kinga és Györgydeák Apor a magyaroknak drukkolt, addig a lengyel Marek Pokwap természetesen az övéivel tartott.
Az első pontok megszerzését egy kontinenstornáról igenis meg kell ünnepelni. Csakhogy máris újabb meccsek következnek, a D csoportban két nagyhatalommal kell megküzdeni: kedden a címvédő portugálokkal, csütörtökön az olaszokkal.
A sikerre felfigyelt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is. Gratulált, biztosította a fiúkat, hogy velük van.
Ahogy írja, csütörtökön annak ellenére, hogy ő olasznak született, mégis a magyaroknak szurkol.
Valószínű, ezzel a győzelemmel még pár olyan sportszerető szívébe belopózott a futsalválogatott, akik eddig lehet nem is hallottak a teremlabdarúgásról.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!