Déva az egyik legnehezebb kiszállási helyszín az FK Székelyudvarhely számára, Jakab Zoltán együttese eddig csupán egyszer tudott a Hunyad megyei városban nyerni: a 2013–14-es bajnokság alapszakaszában 6–5-re.
Az azóta lejátszott öt bajnoki meccsből négyet a házigazda Autobergamo nyert meg, a legutóbbi találkozón pedig 4–4-es döntetlen született úgy, hogy Miklós Tamás négy másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlített.
Az egymással szembeni mutatónál is masszív dévai fölény található, az FK hazai pályán csupán kétszer játszott döntetlent az Autobergamóval, a többi találkozón rendre alulmaradt. Az előző bajnokság bronzmeccsén a Déva 11–3-ra nyert az udvarhelyi városi sportcsarnokban, míg az idei pontvadászat előtti utolsó felkészülési meccsen 8–2-re.
„A bajnokság topcsapatai ellen eddig ritkán tudtunk eredményesek lenni. A két együttes játékosállományát összehasonlítva nem nehéz megállapítani, hogy pillanatnyilag jobbak, mint mi. Abban reménykedünk, hogy ha jól játszunk és ehhez kis szerencse is párosul, akkor ponttal, pontokkal tudunk hazatérni” – mondta a mérkőzés felvezetéseként Jakab Zoltán, az FK edzője.
Déva két kiütéses győzelemmel indította a bajnokságot, a Kolozsvárt 14–2-re, a Bukovina Vicovot pedig 15–4-re verte. A harmadik fordulóban már rangadón volt érdekelt, hazai pályán 1–1-et játszott Temesvárral.
„Déva szempontjából nagyon fontos a győzelem, hogy kijavítsa az Informatica elleni döntetlent. Mi egy ponttal is elégedettek lennénk, de futsalban nagyon nehéz megcélozni az egált.
– tette hozzá Jakab.
A keretben mindenki egészséges, nem lesz hiányzó.
Nyolc év után hagyta el a Futsal Klubot, a nyáron átigazolt Dévára. „Ugyanúgy készülök erre a mérkőzésre, mint a többire. Tudom, hogy régi csapattársaim, barátaim ellen játszok, de én mindig annak a csapatnak próbálok segíteni, amelyben játszok.
Jó a hangulat a keretben, a várost is megszoktam. Nagyon sok az edzés, és az a célunk, hogy aranyérmesek legyünk. Még hosszú a bajnokság, de meg tudjuk nyerni” – mondta el megkeresésünkre Bíró Attila.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 4. forduló
Kolozsvári Clujana–SCM Gloria Buzău – hétfőn 15 órától
Jászvásári Futsal Poli–Dunărea Călărași – hétfőn 17 órától
Dévai Autobergamo–Fustal Klub Székelyudvarhely – hétfőn 18 órától
A Temesvári Informatica–Csíkszeredai Imperial Wet találkozót elhalaszották. A Bukovina Vicov–Galaci United mérkőzést nem játszották le szombaton, mivel a hazaiak nem biztosítottak mentős szolgálatot az összecsapásra, így az ezüstérmes galaciak zöld asztalnál 0–5-re nyerik a találkozót.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 14 | 1 | 3 | 116–47 | 43 |
| 2. | Dévai Autobergamo | 18 | 13 | 3 | 2 | 126–39 | 42 |
| 3. | Galaci United* | 17 | 14 | 1 | 2 | 91–35 | 40 |
| 4. | Dunărea Călărași | 17 | 10 | 3 | 4 | 85–44 | 33 |
| 5. | Temesvári Informatica | 18 | 9 | 4 | 5 | 84–47 | 31 |
| 6. | FK Székelyudvarhely | 18 | 8 | 3 | 7 | 105–73 | 27 |
| 7. | Jászvásári Futsal Poli | 18 | 5 | 1 | 12 | 50–76 | 16 |
| 8. | Gloria Buzău | 18 | 4 | 1 | 13 | 46–99 | 13 |
| 9. | Kolozsvári Clujana | 18 | 1 | 2 | 15 | 44–157 | 5 |
| 10. | Bukovina Vicov | 18 | 1 | 1 | 16 | 54–184 | 4 |
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!