Hirdetés

Összejöhet, három székelyföldi csapat rúghatja a futsal élvonal felsőházában

A Sepsi-SIC megtette az első lépést a felsőházért
Fotó: Csató Andrea

Jól alakultak a teremlabdarúgó 1. Liga legutóbbi játéknapjának eredményei a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC számára. Nyertek a rivális ellen, a másik ellenlábasuk pedig kikapott. De még egy kicsi kell a play-offhoz.

2025. január 15., 16:44

Vasárnaptól keddig a futsal élvonal alapszakaszának 13. fordulójának találkozóit rendezték. Azaz, nagyon közel az oda-visszavágók vége, aztán következik a rájátszás. A számolgatás még folytatódik, igaz, hogy három együttes kiléte már biztos a felsőházban: a Galaci United, a Futsal Klub Székelyudvarhely és a Marosvásárhelyi VSK már korábban bebiztosította jelenlétét az érmekért folyó további csatározásban.

Hirdetés

Ketten még reménykedhetnek

Az utolsó előtti játéknap nagy nyertese a Sepsi-SIC együttese lett. A Mánya Szabolcs által irányított gárda hazai pályán legyőzte a felsőházért harcoló másik riválisát, a Temesvári CFR-t. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: maximálisan kihasználta a Dévai West botlását Marosvásárhelyen, illetve a bánságiakat leküldte az alsóházba.

Kapcsolódó

A forduló előtt mindhárom csapat 14 ponttal állt, tehát ebből a helyzetből csak a háromszékiek mozdultak el. Az edző-játékosuk a múlt év végi értékelésében a Székely Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a saját kezükben van a sorsuk. Az első lépést megragadták, hogy ott legyenek a play-offban.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A belépést egy hét múlva tehetik meg, január 20-án, hétfőn a Dévai Westhez utaznak. Innen legalább egy ponttal kell távozzanak, hogy ott maradjanak az első négy között.

Még van egy mentőöve a háromszékieknek, amennyiben vereséget szenvednek a Hunyad megyei csapatnál. Az alapszakasz utolsó fordulójának másik összecsapásán a Temesvári CFR–Mausoleul Mărășești párharcon a bánságiaknak kell diadalmaskodnia.

Kapcsolódó

Ebben az esetben igaz, hogy mind a sepsiszentgyörgyiek, mind a dévaiak, mind pedig a temesváriak azonos pontszámmal, holtversenyben 17 ponttal zárják a alapszakaszt, de a hármas rangsor alapján a Sepsi-SIC jut be a felsőházba.

Igazi ki-ki meccs lesz tehát a Déva–Sepsiszentgyörgy összecsapás.

Amennyiben a Sepsi-SIC-nek sikerül belépés, akkor a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszása három székelyföldi gárdával, illetve a címvédő galaciakkal dübörög tovább.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 14. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
13
12
0
1
88-24
36
2
Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely
13
11
0
2
110-33
33
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
13
9
1
3
90-41
28
4
Dévai West Dévai West
13
6
1
6
58-46
19
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
13
5
4
4
53-41
19
6
Luceafărul Buzău Luceafărul
13
3
0
10
41-93
9
7
Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti
13
2
2
9
40-137
8
8
Temesvári CFR Temesvári CFR
13
0
0
13
0-65
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!