Hirdetés

Összejöhet egy magyar–román futsalmeccs még ebben az évben

Az Eb-pótselejtezőt a magyarok nyerték a romániai futsalválogatott ellen
Fotó: frf.ro

Egy horvát tornára hivatalos mindkét teremlabdarúgó-válogatott. Igaz, hogy más csoportba kerültek, de az eredmények hozhatják úgy, hogy a helyosztót egymás ellen játsszák.

2025. december 11., 14:03

A Futsal Week elnevezésű tornára nevezett mind a romániai, mind a magyar futsalválogatott. Ezt a horvátországi Porecben rendezik december 17-21. között.

Hirdetés

Előzően mindkét nemzeti együttes számára a felkészülést jelentette volna a januári Európa-bajnokságra. Csakhogy, ők a pótselejtezőben ellenfelek voltak, azt a párharcot pedig a magyarok nyerték, így ők jutottak ki a kontinenstornára.

Kapcsolódó

A szervezők hat válogatottat hívtak meg, őket pedig két csoportba sorolták. A magyarok az A jelűben Japánnal és Szlovéniával játszanak, a romániaiak pedig a B-ben Lengyelországgal és Szaúd-Arábiával csapnak össze.

A csoportmeccsek után következik a helyosztó, így ha úgy alakulnak az eredmények, ismét lehet magyar–román összecsapás.

Kacsó kijelölte keretét

A romániai csapat szövetségi kapitánya, a marosvásárhelyi Kacsó Endre erre a tornára már keretet hirdetett. Mindhárom székelyföldi klubtól vannak játékosok.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A romániai keret

Kapusok: Petrișor Toniță (Galaci United), Korodi Krisztián (Sepsi-SIC).
Mezőnyjátákosok: Barbocz Norbert, Raul Pogăcean, Sergiu Gavrilă, Patrick Cherteș, Vlăduț Dudău (mind Marosvásárhelyi VSK), Máthis Mátyás, Kanyó Szilárd (mindketten Sepsi-SIC), Darius Nastai, Robert Crișan (mindketten Galaci United), Miklós Tamás (VSK Székelyudvarhely), Daniel Dinu (Luceafărul Buzău),Hadnagy István (Nyíregyháza).

A romániai válogatott jövő héten gyűl össze, miután ezen a hétvégén az 1. Liga 12. fordulójának mérkőzéseit játsszák – az utolsót a naptári évben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Tizenegy játékost küldenek a futsalválogatottba a székelyföldi klubok

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre kihirdette keretét az októberi és novemberi két hazai mérkőzésre a világbajnoki selejtezősorozatban.

A magyarokkal került egy csoportba a romániai U19-es futsalválogatott

Megismerte ellenfeleit a romániai U19-es futsalválogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének főcsoportjában. Románia hazai pályán szerepel, a kvartettből csak az első helyezett jut ki a kontinenstornára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!