HIRDETÉS

Nincs meglepetés, diadalmaskodott az FK Székelyudvarhely a veretlenek csatájában

Kedei Barna duplázott
Fotó: László Ildikó

Az elején elhúztak, az előnyt pedig tartani tudta a székelyföldi együttes a futsal élvonal harmadik játéknapján a Dévai West otthonában. A siker első helyet ér.

Szombaton kora délután a teremlabdarúgó 1. Liga harmadik fordulójának nyitómeccsén a bajnokság eddig két százszázalékos együttese csapott össze, az FK Székelyudvarhely a Dévai Westnél vendégszerepelt. Volt, amiért visszavágniuk.

HIRDETÉS

A tavalyi kiírásban ugyanis a székelyföldiek a második játéknapon kikaptak a Westnél, úgy, hogy 4–1-re vezettek a félidőben, de a legvégéig a Hunyad megyeiek megfordították az állást. Ezt a pofont az egész szezonban magukkal cipelte az akkor még Jakab Zoltán által irányított gárda, végül nem is tudták ezt a kisiklást kijavítani, a rájátszásban már esélyük sem volt, hogy ott legyenek a végelszámolásnál.

A kezdeményezést a Florin Ignat által felkészített vendégek ragadták meg, irányították az összecsapást, egymás után dolgozták ki a helyzeteket, ezekből négyet értékesítettek is a szünetig.

A pihenőt követően kockáztatott a házigazda, a kapus nélküli játékuk csak részben jött be. Azaz, gólt tudtak szerezni, de a hátrányuk folyamatosan megmaradt.

Annak ellenére, hogy a második játékrészben a védekezésre kellett nagyobb hangsúlyt fektetnie az FK-nak, azért nem lett szoros az összecsapás. Pedig még egy kisbüntetőt is a kapufára lőtt az ellenlábas.

A végjátékban az FK hálóőre, Tonița is betalált, a három pontot a székelyudvarhelyiek zsebelték be, a legvégén együtt ünnepelhettek a helyszínre elkísérő maroknyi szurkolótáborukkal.

Az FK ezzel átvette a vezetést a tabellán, a bajnokság kéthetes pihenőt vesz a válogatott tevékenysége miatt.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 3. forduló:

Dévai West–Futsal Klub Székelyudvarhely 4–9 (0–4).
A vendégek gólszerzői: Kedei Barna és Sergiu Gavrilă 2-2, Bálint Andor, Vlăduț Dudău, Péter Miklós, Petrișor Toniță és Boga Richárd.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 3. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Siralmas volt, szánalmasan játszottunk – a Sepsi OSK elnöke nem kímélte a csapatot

Minden szempontból borzalmas mérkőzésen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely egyértelmű vereséget szenvedett a bajnoki címvédő FCSB otthonában. A háromszéki klub elnöke, Diószegi László nem leplezte csalódottságát és kritizálta a játékosokat.

Miklós Edit nyomába sem érnek a gyors számokban

Túl vannak a gyors számokon az alpesi sízők az ausztriai Saalbach-Hinterglemmben zajló világbajnokságon. Az első öt próba után sem romániai, sem pedig magyarországi síző nincs a versenyeket befejezők között.

Székelyhon

Önnek egy új üzenete sincs az áramszolgáltatótól

Megnőtt az utóbbi időben az Electrica Furnizare elleni, számlázási problémákkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi panaszok száma. Az áramszolgáltató vállalat gyakran már a fogyasztóvédelmi hatósággal sem kommunikál, és ezért újabb bírságokat kapott.

`
Krónika

Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében

„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.

Krónika

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak Tőkés Lászlóék

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatja a küzdelmet a „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület – tájékoztatta kedden a Krónikát Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.

Ez is érdekelheti

Végleges: tízcsapatos lesz a Hargita megyei futsalbajnokság

Elkészült a 2025-ös Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság csoportbeosztása és programja. A benevezett tíz együttes két helyszínen harcol a négyes döntőbe jutásért. A bajnokság szombaton kezdődik Gyergyóremetén.

Biztosan lesz székelyföldi futsalcsapat a kupa négyes döntőjében

A hétvégi öt párharcból négyben volt székelyföldi együttes a teremlabdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében. Mind a négy továbblépett, hozzájuk csatlakozik a kiemelt Sepsi-SIC.

Gólokkal mutatkozott be az új szerzemény, simán jutott tovább az FK Székelyudvarhely

Korán eldőlt, hogy az FK Székelyudvarhely marad állva a teremlabdarúgó Román Kupában. A nyolcaddöntőben a Dévai West képtelen volt tartani a lépést velük.

Megdolgoztak a továbbjutásért a vásárhelyi teremfocisok

A várthoz képest jóval nehezebb meccset játszott a Marosvásárhelyi VSK vasárnap délután a teremlabdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében, a 2. ligás Simándi Sólymok végig ott volt a tapasztaltabb vendégeik nyomában.

Az Inter Gyergyó megizzadt, de továbbjutott a futsal Román Kupában

Vezetett három góllal is a gyergyószentmiklósi teremlabdarúgó-csapat a kolozsváriak ellen, de a vége nagyon izgalmassá sikeredett. Az utolsó perceket szívós védekezéssel túlélte az Inter Gyergyó, így bejutott a legjobb nyolc közé a Román Kupában.

Fordított és továbbjutott a legjobb nyolc közé a Kereszthegy

A teremlabdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében Piatra Neamț-on lépett pályára a Gyergyóremetei Kereszthegy. A remeteiek kétgólos hátrányból fordítva győztek és bejutottak a legjobb 8 közé.

Kupahétvégét tartanak a teremlabdarúgók

A Sepsi-SIC kiemelt, így ők már ott vannak a negyeddöntőben. A Futsal Klub Székelyudvarhely és a Marosvásárhelyi VSK megteheti a legjobb nyolc közé lépést a teremlabdarúgó Román Kupában.

Brazil gólvágó aláírását szerezte meg az FK Székelyudvarhely

Három bajnoki címmel büszkélkedhet a székelyföldiek új szerzeménye. Megérkezett Székelyudvarhelyre, akár bemutatkozhat hétvégén a Román Kupa összecsapáson a Pelé becenéven ismert teremlabdarúgó.

Elkezdték a jegyárúsítást a futsalválogatott marosvásárhelyi meccsére

Újabb Eb-selejtezőt játszik a marosvásárhelyi sportcsarnokban a több székelyföldi teremlabdarúgót a kertében tudó romániai válogatott. Ezúttal nem lesz díjmentes a belépés.

Tizenhat csapat nevezett a Csík körzeti teremtornára

Székelyföld legújabb sportcsarnokában, Csíkszentmihályon rendezik meg február második hétvégéjén az 5. ligás csíkszéki futballcsapatok idei teremtornáját.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!