Január 10–16. között a horvátországi Porecben rendeznek nemzetközi futsal felkészülési tornát. A szervezők öt ország válogatottját hívták meg, a meccsek a világbajnoki selejtezőkre való felkészülés jegyében zajlanak majd.
Bosznia-Hercegovina, Észtország és Grönland mellett ott lesz Magyarország és Románia nemzeti együttese is.
A román válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre 15 játékosnak küldte el a behívót, közülük hat székely teremlabdarúgó. Négyen az FK Székelyudvarhely, ketten a magyar élvonalban szereplő Kecskemét sportolói.
Fontos állomás ez számunkra a további vb-selejtezők felkészülésére. Ott egyelőre jól állunk, de hátradőlnünk nem szabad” – mondta el megkeresésünkre a marosvásárhelyi tréner.
Remekül alakult az eddigi idénye Kanyó Szilárdnak. Az FK Székelyudvarhely egyik húzóembere volt, góljaival alaposan kivette a részét abból, hogy együttese jelenleg a második a tabellán, ott van a címvédő Galaci United sarkában a tabellán.
A 27 éves sportoló először öltheti magára a felnőtt válogatottban a nemzeti mezt.
„Bevallom, hogy vártam a behívót, de azért nem gondoltam volna, hogy ez már most megérkezik. Jól játszottam eddig a szezonban, felfigyelt rám a szövetségi kapitány, titkon reméltem, hogy meglesz a válogatottság, de úgy voltam vele, hogy lehet még most korai, majd a következő összetartásra ha megkapom.
– fejtette ki a maksai születésű sportoló.
Az udvarhelyi gárdából Kerestély József is újoncnak számít, az U19-es válogatottal a tavalyi Európa-bajnokságra kijutó román korosztályos nemzeti együttes csapatkapitánya először kóstolhat bele, hogy milyen szerepelni a „nagy válogatottban”.
A román keret január 9-én Bukarestben gyűl össze, majd onnan utazik Porecbe.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!