A romániai futsalválogatott azzal, hogy a nyitófordulóban hazai pályán 3–1-re legyőzte Azerbajdzsánt, megtette első nagy lépését a hőn áhított cél teljesítéséért: történelme során először szerepeljen világbajnokságon. A második fordulóban küzdelmes meccsen nagyon megnehezítette a világsztárokkal felálló Kazahsztán dolgát, ám pontot végül nem szerzett, 4–3-ra kapott ki.
Most Hollandia következik, pénteken 18.30-tól Pitești-en, kedden 21 órától pedig Almerében csapnak össze.
A két válogatott a legutóbbi vébéselejtezőkben is egy csoportban szerepelt, 2019-ben a Piatra Neamț-on szervezett selejtezőn 1–1-es döntetlen született. Azelőtt felkészülési meccseken futott össze a két együttes, két döntetlen mellett egy-egy győzelmet is arattak egymás ellen.
Így adott a feladat, hiszen amennyiben sikerrel veszi a Hollandia elleni páros meccset, a két győzelemmel gyakorlatilag karnyújtásnyira kerülhet a kvalifikáció, legalább a csoport rájátszást érő második helyének megszerzése. A hollandok a túlélésért játszanak, hiszen mindkét eddigi meccsüket elveszítették.
Kacsó Endre szövetségi kapitány a keretbe három székely játékost hívott meg: Mánya Szabolcsot, Hadnagy Istvánt és Iszlai Richárdot. „Hollandia ellen két nagyon kemény mérkőzés vár ránk.
Úgy gondolom, hogy jó csapatot alkotunk, mindent bele fogunk adni. Nagyon jó a hangulat a keretben, nagyon egységesek vagyunk. Kiváló csarnok van itt Pitești-en, a padló nagyon jó, gyors, hasznos lesz számunkra, és reméljük, hogy a közönség megtölti a lelátót, a szurkolók velünk lesznek és segítenek nekünk célunk elérésében” – nyilatkozta Iszlai a Román Labdarúgó-szövetség hivatalos oldalának.
A Románia–Hollandia találkozót 18.30-tól élőben közvetíti a Digi Sport 4, a Prima Sport 4 és a FRF.tv.
Az A csoportban pénteken Bakuban, szerdán pedig Asztanában rendezik az Azerbajdzsán–Kazahsztán mérkőzéseket.
Az A csoport eddigi eredményei:
Románia–Azerbajdzsán 3–1 (1–0),
Hollandia Kazahsztán 0–2 (0–1),
Kazahsztán–Románia 4–3 (4–1),
Azerbajdzsán–Hollandia 6–1 (5–0).
Az A csoport állása: 1. Kazahsztán 6 pont (6–3), 2. Románia 3 (6–5), 3. Azerbajdzsán 3 (7–4), 4. Hollandia 0 (1–8).
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!