A teremlabdarúgók az U19-es Európa-bajnokság selejtezőjére hangolnak, az ifik házigazdái lesznek az 5-ös csoportnak, március 15–20. között Oroszország, Szlovákia és Grúzia lesznek az ellenfeleik. Addig is a Robert Lupu által felkészített csapat Szerbiában szerepel a Futsal Love elnevezésű tornán.
Nem tarthatott a csapattal a szövetségi kapitány és David Marius George sem, mivel mindkettőjüknek pozitív lett a koronavírustesztje. Így a felnőtt csapat vezetőedzője, az ifik korábbi szövetségi kapitánya, Kacsó Endre kísérte el az U19-es válogatottat Szerbiába.
A torna első meccsén semmi sem jött össze a több székely teremlabdarúgót foglalkoztató válogatottnak, a bosnyákok a szünetben 3–0-ra vezettek, amire további négy gólt pakoltak rá a második játékrészben, 7–0-ra nyerték a találkozót.
Még két mecscet játszik a román válogatott, Fehéroroszországgal szerdán 17.30-kor, míg a házigazda Szerbiával pénteken 16 órakor találkozik.
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!