Biró Attila 2010-ben Székelyudvarelyen kezdte el a pályafutását, a felnőtt bajnokságban három bronz- és egy ezüstérmet szerzett, míg az U19-es korosztályban bajnok lett. A 2018–19-es szezonban a Dévai Autobergamónál játszott, majd ezt követően a Csíkszeredai Imperial Wet csapatánál folytatta, ahol az előző szezonban kupagyőztes és bajnok is lett.
„Mikor megkerestek, úgy gondoltam, szeretnék tagja lenni ennek a szimpatikus klubnak, valamint kihívásnak is tekintem, hogy kipróbálhatom magamat a magyar bajnokságban. Remélem, nagyszerű eredményeket tudunk majd elérni az előttünk álló szezonban” – nyilatkozta a klub honlapján Biró.
Biró Attila a harmadik székely futsalos a kecskeméti csapatban, Mánya Szabolcs a tavaly igazolt oda, míg Hadnagy István érkezését másfél hete jelentették be.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!