Hirdetés

Az utolsó másodpercekben győzte le a hollandokat a román válogatott

Hadnagy István előtt több lehetőség adódott
Fotó: frf.ro

Drámai győzelmet aratott a román teremlabdarúgó-válogatott, a világbajnoki selejtezők elitkörének harmadik fordulójában Sávio Valadares utolsó másodpercekben szerzett góljával 2–1-re legyőzte Hollandiát, és megerősítette második helyét a kvartettjében.

2023. október 06., 20:43

A hollandok számára ez volt az utolsó esély, hogy elkezdjék a felzárkózást, hiszen két vereséggel kezdték a selejtezőket, míg a román válogatott legyőzte Azerbajdzsánt, és közel volt a bravúrhoz Kazahsztántban, végül szoros vereséget szenvedett.

A pénteken kora este Pitești-en rendezett meccs elején mindkét oldalon adódtak lehetőségek, igazán nagy helyzetre viszont egészen a 7. percig kellett várni, ekkor a veterán Paulo Ferreira lába sült el, a 38 éves honososított portugál játékos megszerezte a vezetést Romániának. A hollandok kitámadtak, jó sok dolgot adtak a hazai védelemnek és Tonițának, a válogatott kihúzta a szünetig, 1–0-nál mentek a pihenőre.

Mánya Szabolcs főleg a védelemben jeleskedett •  Fotó: frf.ro Galéria

Mánya Szabolcs főleg a védelemben jeleskedett
Fotó: frf.ro

Hirdetés

A második játékrészben próbálta növelni előnyét Románia, ám az újabb gólt a hollandok szerezték, Bouzambou szép cselsorozat végén lőtt hatról a hálóba, így kezdődhetett minden elölről. Kacsó Endre szövetségi kapitány próbálta forgatni a csapatát, pályára léptek a székely futsalosok is, Mánya Szabolcs, Hadnagy István és Iszlai Richárd is játéklehetőséget kapott.

A mérkőzés hajrájához kerülve felpörögtek az események, a hollandok kapufát lőttek, majd Ferreira duplázhatott volna, ám egy az egybeni ziccerét fölé durrantotta. Az utolsó három percben kockáztatott Kacsó, lehozott kapusos taktikára váltott, és ez végül gyümölcsöző húzásnak bizonyult,

17 másodperccel a vége előtt a súlyos sérüléséből felépült és a válogatotthoz visszakerült Sávio Valadares megszerezte a hőn áhított gólt, ami egyben a győzelmet jelentette a válogatottnak.

Románia győzelmével megerősítette második helyét a csoportban, hiszen Kazahsztán hátrányból fordítva nyert Azerbajdzsánban, és karnyújtásnyira került a csoportgyőzelemtől.

•  Fotó: frf.ro Galéria

Fotó: frf.ro

A folytatás nagyon nehéznek ígérkezik, hiszen kedden 21 órától Hollaniában, Almerében csapnak össze, és hasonlóan szoros találkozóra lesz kilátás.

Teremlabdarúgó-világbajnokság, selejtező, elitkör, 3. forduló, A csoport
Románia–Hollandia 2–1 (1–0),
gólszerzők Paulo Ferreira (7.), Valadarés (40.), illetve Bouzambou (26.)
Azerbajdzsán–Kazahsztán 2–4 (1–0)

A csoport állása
: 1. Kazahsztán 9 pont (10–3), 2. Románia 6 (8–6), 3. Azerbajdzsán 3 (9–8), 4. Hollandia 0 (3–12).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

A magyarokkal került egy csoportba a romániai U19-es futsalválogatott

Megismerte ellenfeleit a romániai U19-es futsalválogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének főcsoportjában. Románia hazai pályán szerepel, a kvartettből csak az első helyezett jut ki a kontinenstornára.

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

Nagyhatalommal találkozik a romániai futsalválogatott a világbajnokság felé vezető úton

Kisorsolták a 2028-as teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőinek főcsoportjait. A romániai válogatott az öt évvel ezelőtti vb-győztes Portugáliát kapta egyik ellenfélként.

Magyar bajnoki aranyért küzdenek meg a székely futsalosok

Csütörtökön rajtol a magyar futsal NB I döntője, amelyben az Újpest FC és a Nyíregyháza csap össze története első bajnoki címéért. A nyírségi együttes keretében három székelyföldi játékos is szerepel.

A Székelyudvarhelyi VSK nyerte az Aranycsapat Kupát Komáromban

A Székelyudvarhelyi VSK diadalával zárult a VII. Aranycsapat Kupa, amelyet április 29-én rendeztek meg a Komáromi Napok egyik kiemelt sporteseményeként.

Góllal mutatkozott be a magyar élvonalban a székelyudvarhelyi futsalos

Hétfőn pályára lépett új csatatában, lejátszotta első találkozóját az NB I-ben Bálint Andor. A sérülés után visszatérő játékos eredményes volt az új klubja győztes összecsapásán.

Újabb székelyudvarhelyi futsalos igazolt a magyar NB I-be

Eddigi pályafutása alatt csak Székelyudvarhelyen játszott Bálint Andor. A sérüléséből felépülő sportoló úgy döntött, nem a romániai 1. Ligában, hanem a magyar élvonalban folytatja.

Két ízben is továbbjutásra állt a magyar futsalválogatott az olaszok ellen az Európa-bajnokságon

Közel volt egy újabb történelmi tetthez a magyar teremlabdarúgó-válogatott a kontinenstorna utolsó csoportmeccsén. A lengyelek legyőzése után az olaszok dolgát is alaposan megnehezítette.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!