A gyergyóremetei klub döntését hivatalos közleményben osztotta meg a szurkolókkal és támogatókkal. A döntés hátterében elsősorban anyagi és működési okok állnak.
A vezetőség úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnák biztosítani azt a stabil alapot, amely szükséges lenne az élvonalbeli szerepléshez. Mint fogalmaztak: „Felelős klubként nem szabad olyan lépést tennünk, amely veszélyeztetheti az egyesület jövőjét”.
A vezetőség hangsúlyozta, hogy a célokról nem mondanak le, és a csapat továbbra is a másodosztályban folytatja szereplését. A klub elkötelezett amellett, hogy méltón képviselje Gyergyóremete és a Kereszthegy SK közösségét, fiataljait és azokat, akik hisznek a csapatban.
– olvasható a közleményben.
A Kereszthegy SK vezetősége köszönetét fejezte ki a szurkolók és támogatók felé a biztatásért és szeretetért, amelyet eddig tanúsítottak, és arra kért mindenkit, hogy továbbra is álljanak a csapat mögött.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!