Vasárnap kora délután a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 12. fordulójában a VSK Székelyudvarhely a Galaci United otthonában lépett pályára. Azaz, a tavalyi döntősök néztek farkasszemet. Az odavágón a székelyföldiek diadalmaskodtak, azóta összekapta magát a címvédő, a tabella élére állt.
Az elejétől a házigazdák diktálták a tempót, a Sassé testvérek pedig lőtték a gólokat. Nem sok pillanata volt a Jakab Zoltán által irányított gárdának, alig ért el az ellenfele kapujáig. A 7. percben már 3–0-ra vezetett a házigazda.
Egy időkérés után, a játékrész második felében kezdett éledezni a VSK, jött a szépítés, aztán két nagy kihagyott helyzet, amivel még közelebb kerülhettek volna.
Nagyon gyorsan összeszedett két sárga lapos figyelmeztetést, így a 13. percben kiállították Pétert, az emberelőnyt pedig rögtön gólra is váltották, aztán a pihenőig még egyet rátettek.
Egy kisbüntetőt még a szünet előtt kivédett Tompea, de így is 5–1 volt az állás.
A második félidőben is folytatódott a galaciak dominanciája, ebben a párharcban nagy volt a különbség a két csapat között, ez pedig meglátott az eredményjelzőn.
A futsal 1. Liga mezőnye téli szünetre vonul, februárban folytatódik az alapszakasz. Egyelőre kicsúszott az első négyből, de a hátramaradt két fordulóban még kivívhatja a rájátszás felsőházába való bejutást a VSK Székelyudvarhely.
Galaci United–VSK Székelyudvarhely 9–2 (5–1).
Gólszerzők: Felipe Sassé (2., 3.), Andre Sassé (7.), Iulian Cojocaru (14., 18., 21.), Cosmin Petică (27.), Mihai Tudor (30.), Albert Cireș (34.), illetve Kis Csaba (11.), Vass Lóránt (31.).
Kiállítva: Péter Miklós (13.).
VSK, 1. sor: Tompea – Popovics, Kis, Miklós, Bálint. 2. sor: Kedei, Tifán, Péter, Tankó. Játszott még: Szabó – Vass, Fazakas. Vezetőedző: Jakab Zoltán.
| 2025. 12. 13. 17:00 | Dévai West Dévai West | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 21-2 |
| 2025. 12. 14. 13:00 | Galaci United Galac | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 9-2 |
| 2025. 12. 14. 17:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Dévai Autobergamo Déva | 5-8 |
| 2025. 12. 14. 19:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 7-6 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 12 | 9 | 1 | 2 | 78-27 | 28 |
2 | Dévai Autobergamo Déva | 12 | 8 | 2 | 2 | 68-44 | 26 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 12 | 7 | 3 | 2 | 61-32 | 24 |
4 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 12 | 6 | 2 | 4 | 53-43 | 20 |
5 | Dévai West Dévai West | 12 | 6 | 0 | 6 | 80-64 | 18 |
6 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 12 | 6 | 0 | 6 | 64-57 | 18 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 12 | 2 | 0 | 10 | 29-68 | 6 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 12 | 0 | 0 | 12 | 34-132 | 0 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!