A 2019–2020-as BL-szezonban 57 csapat harcol majd a bajnoki címért. Négy ország (Spanyolország, Portugália, Oroszország és Kazahsztán) két-két csapatot indít a BL-ben.
Ez a nyolc csapat – köztük a címvédő Sporting CP – tagja annak a 23, magas UEFA-együtthatójú együttest felvonultató mezőnynek, amely csak a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe. A többi 34 gárda a selejtezők első fordulójában már pályára lép.
Az első fordulót augusztus 27.–szeptember 1. között rendezik, hét négy-, illetve két háromcsapatos csoportban.
Ebben a körben tíz újonc – köztük a Csíkszeredai Imperial Wet – csatlakozik a küzdelmekhez, a következő körbe pedig a kilenc csoportgyőztes jut tovább.
A csoportok házigazdái: Hovocubo (holland), Omonia Nicosia (ciprusi), Skupi 1927 (észak-macedón), Varna City (bolgár), Sjarmtrollan Idrettslag (norvég), Allstars Wiener Neustadt (osztrák), KMF Titograd (montenegrói), AEK Futsal Club (görög) és SMS Viimsi (észt).
A főcsoportok küzdelmeit október 8–13. között rendezik majd. Itt különböző kritériumok alapján két ágra válik a mezőny, az A jelzésűn a kvartettek első három helyezettje, a B ágon pedig a csoportgyőztesek jutnak tovább a 16 csapatos elit körbe. A magyar bajnok MVFC Berettyóújfalu az A ág egyik kvartettjének házigazdája lesz.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!