Hirdetés

Nem bírt idegenben a sereghajtóval a sepsiszentgyörgyi futsalcsapat

Nem tudta megverni a sereghajtót a Sepsi-SIC. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Hazai pályán és idegenben is döntetlent játszott a háromszéki futsalcsapat a Mausoleul Mărășești együttesével a teremlabdarúgó 1. Ligában, a Sepsi-SIC nagy lehetőséget szalasztott el, hogy zárkózzon az élen állókhoz.

2024. november 17., 21:10

Vasárnap délután Vrancea megyében volt jelenése a háromszéki alakulatnak az utolsó helyezett Mausoleul Mărășești ellen. Az előző játéknapon a Sepsi-SIC a Galaci United ellen ugyan kikapott, de egészen jól tartotta magát.

A papírforma szerint ezúttal a zöld-fehérek voltak az esélyesek, azonban rendkívül szorosra sikeredett ez a megmérettetésük. Félidőben 2–1-re vezetett a Mánya Szabolcs edző-játékos által irányított alakulat, egyenlő ellenfelei voltak egymásnak a felek.

Hirdetés

A második játékrészben nem sokat változott a játék képe, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, azonban ismét három gól született, 3–3-as döntetlennel kellett kiegyezniük. A Mausoleul Mărășești a bajnokságban eddig két pontot szerzett, mindkettőt a Sepsi-SIC ellen sikerült elcsennie.

A háromszékiek az ötödik helyet foglalják el a pontvadászatban, legközelebb Luceafărul Buzău együttesét fogadják hazai pályán.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 10. forduló:
Mausoleul Mărășești–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 3–3 (1–2),
a vendégek gólszerzői: Kanyó, Mánya, Szabolcs.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 10. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely
10
9
0
1
98-25
27
2
Galaci United Galac
10
9
0
1
64-24
27
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
10
6
1
3
76-36
19
4
Dévai West Dévai West
10
4
2
4
52-41
14
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
10
2
5
3
28-34
11
6
Temesvári CFR Temesvári CFR
10
2
2
6
35-52
8
7
Luceafărul Buzău Luceafărul
10
2
0
8
35-74
6
8
Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti
10
0
2
8
23-125
2
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!