A vasárnap késő délutáni marosvásárhelyi mérkőzésen nagyrészt a hazaiak irányították a játékot, ennek ellenére az első félidőben a háromszékiek szerezték meg a vezetést, azonban a VSK-nak a szünetig sikerült az egyenlítés.
A térfélcserét követően a házigazdák hibáit kihasználva
a Sepsi-SIC ellentámadásból fordított és kétgólos előnyre tett szert.
A vásárhelyiek viszont nagyon jól reagáltak a hátrányra,
bejött a lehozott kapusos taktikájuk,
és öt perccel a vége előtt visszahozták döntetlenre az eredményt, de utána kihagyták a helyzeteiket és a győztes találatot már nem tudták belőni, így 3–3-mal zárult a székelyföldi csapatok csatája.
Cosmin Gherman, a Marosvásárhelyi VSK vezetőedzője: „Egyértelműen mi irányítottuk az elejétől a végéig a meccset, de nagyon sokat rontottunk. Látványos mérkőzés volt, de nem mondhatom azt, hogy boldog vagyok, mert nem nyert az a csapat, amely jobb volt, megérdemeltük volna a győzelmet.
Mánya Szabolcs, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC vezetőedzője: „Ahhoz képest, hogy az első félidőben is előnyben voltunk, majd a szünet utáni első öt percben vezettünk 3–1-re, rossz szájízzel vonultunk le a pályáról.
Sokkal közelebb álltunk a győzelemhez, megnyerhettük volna ezt a mérkőzést, de sajnos nem sikerült, emiatt szomorúak vagyunk”.
| 2024. 08. 31. 17:00 | Dévai West Dévai West | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 18-4 |
| 2024. 09. 01. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3-3 |
| 2024. 09. 02. 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | Galaci United Galac | 5-2 |
| 2024. 09. 03. 17:45 | Temesvári CFR Temesvári CFR | Luceafărul Buzău Luceafărul | 0-5 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!