Hirdetés

Néggyel elengedte, nem érte utol ellenfelét – ezüstérmes az FK Székelyudvarhely

Szépen csillog az ezüst, galaci öröm az éremátadásnál
Fotó: László Ildikó

Az első félidőben nagy hátrányba került, ebből a gödörből nem tudott kimászni az FK Székelyudvarhely. A Galaci United lezárta a futsaldöntőt.

Kedden délután a városi sportcsarnokban rendezték a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének harmadik összecsapását. Az alapszakaszgyőztes Galaci United úgy érkezett a második helyezett FK Székelyudvarhely otthonába, hogy a színfalak mögött már ott volt a bajnoki serleg, az aranyérmek, hiszen egy győzelem esetén megvédi címét, ő lesz a 2022–2023-as évad legjobbja. 2–0-ra vezetett a három nyert meccsig tartó küzdelemben.

Hirdetés

A hazaiak kezdősora a Farkas – Miklós, Iszlai, Sasse, Bálint volt, mezőnyben a Kanyó, Tankó, Balázsi, Kedei négyes váltotta őket (játszott még: Gălățeanu – Kerestély).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Majdnem telt ház, ezer néző előtt, jó ritmusban indult a találkozó, a legelején Crișan, túloldalt pedig Bálint volt közel, hogy megszerezze a vezetést. Jobbára a vendégek diktálták az iramot, irányítottak. Innen próbált a Jakab Zoltán által felkészített együttes ellentámadásokat kialakítani.

Bálint kihagyott ziccere után a 13. percben Burdujel pontos átadását Dos Santos közelről sarokkal pöccintett a hálóba (0–1). Kedei előtt adódott óriási egyenlítési lehetőség, közelről a kapusba lőtte. Válaszképp egy galaci szabadrúgásból bebombázott labdába Tankó szerencsétlenül ért belé, az pedig a kapuban kötött ki (0–2).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Nagyon gyorsan még kettőt rápakolt a vendégcsapat, mindkettőt távolról lőtték. Mindkettőben alaposan benne volt az udvarhelyi kapus.

A pihenőig összejött az FK szépítése, Tankó húzott el a bal szélen, két védőt is faképnél hagyott, hogy aztán a hálóőr mellett is eltekerje.

Ezzel együtt nem állt jól a trónkövetelő, 4–1-re vezetett ellenlábasa. A szünetben a háttérben nekikezdtek a bajnoki trófea kicsomagolására, a színpad összeszerelésére, a zsűriasztalra helyezték az érmeket.

A második félidő elején Dos Santos mesterhármast jegyzett (1–5). Mezőnyjátékosra cserélte kapusát az FK. A szerencsével hadilábon állt, Bálint és Kanyó próbálkozása a kapufáról kifelé pattant.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az United okosan pörgette az időt, amikor lehetett ők is kapus nélkül támadtak. Egy ilyen szituációt kihasználva Sassé faragott a hátrányból (2–5).

A 33. percben Kedei végzett el mesterien egy szabadrúgást nyolc méterről, az oldalvonalhoz közel: kilőtte a hosszú felsőt. Csak egy pillanatra villant meg a meccs szorosabbá tétele, Krstic gyorsan lehűtötte a kedélyeket, tízről vette be a kaput (3–6).

A végére kigyűlt az FK csapathibája. Két és fél perccel a vége előtt Iszlai távoli lövése utat talált a lábak között a hálóba (4–6).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A házigazdák mentek előre, volt egy Tonița-bravúr, hogy aztán nyolc másodperccel a végső dudaszó előtt Kanyó egyre csökkentse a hátrányt.

Erre is volt válasza a Duna partiaknak, a dudaszó előtt kapura bombázott próbálkozásuk még beakadt.

7–5 lett a vége a Galaci United-nek, összesítésben 3–0-ra nyerték a futsaldöntőt.

Nem csupán a finálébeli, hanem az egész idénybeli teljesítményük alapján megérdemelten lettek aranyérmesek.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A Futsal Klub Székelyudvarhely nyolc év, 2015 után – a több bronz után – újból a második hellyel vigasztalódhatott.

Egy szépen csillogó ezüsttel zárták az évadot.

Teremlabdarúgó 1. Liga, döntő, 3. meccs:

Futsal Klub Székelyudvarhely–Galaci United 5–7 (1–4).
Összesítésben: 0–3, bajnok lett a Galac.
Gólszerzők: Tankó Levente (20.), Alan Sassé (29.), Kedei Barna (33.), Iszlai Richárd (38.), Kanyó Szilárd (40.), illetve Dos Santos (13., 18., 23.), Tankó Levente, öngól (15.), Octavian Cireș (19.), Stefan Krstic (34.), Daniel Araujo (40.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Kiderült, hol játssza hazai meccseit a Corvinul: hosszú utak várnak a Sepsi OSK-ra és az FK-ra

Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.

Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

`
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Tizenegyet vágott, gólzáporos győzelemmel hangolt a döntőre a Sepsi-SIC

Lejátszották a futsal 1. Liga felsőházi rájátszásának utolsó mérkőzését is, így már csak a döntő maradt hátra. Szerda délután a háromszéki gárda magabiztos sikerrel győzte le a Dévai Autobergamót, és jó hangulatban várhatja a hétvégén rajtoló finálét.

Beütemezték a futsaldöntő párharcait, a címvédőnél indítja a Sepsi-SIC

Már ezen a héten nekivág a Galaci United és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, hogy eldöntse, kié lesz idén a futsal 1. Liga aranyérme.

Ismert a futsaldöntősök utáni helyezettek sora

A döntőt a Galaci United és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC játssza, a bronzérmes a Dévai Autobergamo lett, az ötödik helyen pedig a VSK Székelyudvarhely zár. A hátralévő két mérkőzés már nem változtat a sorrenden.

A két legfontosabbat, a döntő meccseit veszítette el a Gyergyóremetei Kereszthegy

A teremlabdarúgó 2. Liga döntőjének visszavágóján a Gyergyóremetei Kereszthegy a Real Oltenia Craiova csapatát fogadta. A párharc első mérkőzését a craiovai együttes 3–1-re nyerte, és hazai pályán sem tudtak fordítani a remeteiek.

Nem tudott elbúcsúzni szurkolóitól az udvarhelyi futsalcsapat

Elmaradt a VSK Székelyudvarhely idénybeli utolsó futsalmérkőzése, mert a Mausoleul Mărășești nem utazott el a vasárnapra kiírt bajnokira. A csapat így zöld asztalnál nyeri meg a találkozót, és az alsóházi rájátszás élén zár.

Nem jött össze a bravúr Galacon, negyedik lett a Marosvásárhelyi VSK

A teremlabdarúgó 1. Liga címvédőjénél, a Galaci Unitednél zárta az idei szezont a Marosvásárhelyi VSK. A vasárnapi meccsen mindenképp győzelemre volt szüksége Kacsó Endre együttesének, hogy esélye legyen a bronzéremre.

A Sepsi-SIC először jutott a futsaldöntőbe, sepsiszentgyörgyi klub játszott már finálét

Eddig három székelyföldi klub nyert futsalbajnoki címet: a Székelyudvarhely Sport Klub, a Marosvásárhelyi City'us és a Csíkszeredai Imperial Wet. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC lehet a negyedik a sorban.

Életben tartotta bronzérmes reményeit a marosvásárhelyi futsalcsapat

A szünetben még hátrányban volt, de pazar második félidei játékával a Marosvásárhelyi VSK megfordította a Dévai Autobergamo elleni párharcot a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában.

Hátrányba került a 2. Liga futsaldöntőjében, a címvédéshez fordítania kell a Kereszthegynek

Nyert a házigazda Real Oltenia Craiován a futsal 2. liga döntőjének első mérkőzésén, így a Gyergyóremetei Keresztheg hátrányból várja a hazai visszavágót.

Alsóházi rangadóra készültek az udvarhelyiek, csak nem volt ellenfél

A teremlabdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának 8. fordulójában vasárnap 18 órakor a VSK Székelyudvarhely a Dévai Westet fogadta volna a városi sportcsarnokban, a vendégek azonban nem indultak el a mérkőzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!