Az előselejtezőből továbbjutó 12 válogatott csatlakozott ahhoz a 24 együtteshez, amelyek közvetlenül a főtáblára kerültek, köztük Románia is. A 36 résztvevőt 12 darab háromcsapatos csoportba sorsolták. A mérkőzéseket oda-visszavágós rendszerben rendezik.
A romániai futsalválogatott a 7-es csoportba került, ahol Portugália és Dánia lesznek az ellenfelei.
A magyar nemzeti együttes az 1-es csoportban szerepel Örményország és Svédország társaságában.
A csoportmérkőzéseket négy külöböző időszakban, 2026. október 12–21., november 2–11. és december 6–9., valamint 2027. február 22.–március 3. között játsszák le.
A 12 csoportgyőztes, valamint a nyolc csoportmásodik közül a négy legjobb mérleggel rendelkező válogatott közvetlenül bejut az elitkörbe.
A fennmaradó nyolc második helyezett pótselejtezőt játszik. A párharcokat szintén oda-visszavágós rendszerben rendezik, és a négy győztes szintén kvalifikálja magát az elitkör küzdelmeire.
A selejtezősorozat 2028 áprilisi lezárásáig összesen hét európai válogatott szerezhet részvételi jogot a világbajnokságra. Amennyiben azonban a torna házigazdája egy UEFA-tagország lesz és így automatikusan résztvevője lesz a vb-nek, akkor a selejtezőkön keresztül már csak hat hely lesz elérhető.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!