A román teremlabdarúgó-válogatott két barátságos mérkőzést játszik Moldovával a hétvégén. A román nemzeti csapat tagjai legközelebb január közepén ismét összegyűlnek, svédországi tornán vesznek majd részt.
Mivel az U19-es válogatottnak is felkészülési meccsei lesznek januárban, a Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága módosította a honi bajnokságok menetrendjét.
Az 1. Liga alapszakaszából még egy odavágó kört teljesítenek a csapatok, ezt követően alakul ki a végső sorrend: mely két együttes jut be a felsőházi rájátszás elődöntőjébe, illetve kik fognak harcolni a maradék két helyért. Az alapszakasz a 15. fordulóval január 15-én folytatódik, a válogatott összetartása miatt a 16. fordulót január végére ütemezték át.
Jakab Zoltán, a Futsal Klub Székelyudvarhely vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy az alapszakaszból hátramaradt odavágókör fordulóinak párosításait a december 18-ai Sportul Ciorăști–Luceafărul Buzău mérkőzés lejárta után fogják elkészíteni a nyolccsapatos Berger-táblázat szerint.
„A válogatottak programjához igazították a bajnokság lebonyolítását, eszerint január közepén folytatjuk az alapszakaszt, majd jön egy hét szünet.
Ez megbonyolította a helyzetünket, mivel így egy forduló hétközi lesz, és mi pár nap alatt két nagyon fontos meccset játszunk, hazai pályán fogadjuk Dévát, majd Galacra utazunk” – vázolta a helyzetet Jakab.
Az FK január közepén Ciorăști vagy Buzău csapatát fogadja, majd a sereghajtó Kolozsvárhoz utazik. A folytatásban Déva és Temesvár látogat Udvarhelyre, az FK-nak idegenben Galacon kell helytállnia, illetve Ciorăști-en vagy Buzăuban.
Az U19-es elitligában két forduló időpontját is megváltoztatták, a fiatalok az eredeti programhoz képest egy héttel később folytatják a bajnokságot (január 22–24.) a 3. fordulóval, továbbá a 4. játéknapot egy héttel korábban fogják megrendezni (január 29–31.). Az 1-es szériában éllovas FK Székelyudvarhely a 3. fordulóban szabadnapos lesz, majd a második helyezett Ceahlăul Piatra Neamț csapatát fogadja. A 2-es szériában két fordulót követően a Marosvásárhelyi VSK áll az élen, a fiatalok a Simándi Sólymok csapatát látják vendégül a csoportkör folytatásakor.
Három székelyföldi teremlabdarúgó-csapat magabiztosan jutott tovább az U19-es Román Kupa negyeddöntőjébe. A nyolcaddöntőben a Marosvásárhelyi VSK a Korondi Juniort verte 9–5-re, a Kézdivásárhelyi SE 10–2-re győzött a Sportul Ciorăști ellen, míg az FK Székelyudvarhely a Gyergyóremetei Kereszthegy otthonában nyert 11–3-ra. Továbbjutott még a Ceahlăul Piatra Neamț, a Nicu Gane Fălticeni, a Simándi Sólymok, a Temesvári CFR és a Turnu Severini CFR. A Román Kupa tornarendszerben folytatódik majd.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!