Kedden délután Temesváron rendezték a teremlabdarúgó 1. Liga bajnoki döntőjében harmadik felvonását. A Galaci United úgy lépett pályára a helyi CFR otthonában, hogy az egy héttel ezelőtti hazai összecsapásait 5–2-re és 5–3-ra nyerte.
A versenykiírás szerint a finálé az egyik fél harmadik győzelméig tart. A bánsági városban is jobban indított a galaci együttes, egy büntetőt értékesítve 1–0-ra vezetett a szünetben. A második félidőben még egy alkalommal betaláltak, így 2–0-ra diadalmaskodtak.
Tavaly az FK Székelyudvarhelyt, idén a Temesvári CFR-t gyűrték le, zsinórban harmadik bajnoki címüket ünnepelhették a Galaci United játékosai.
A bronzérmet a Dévai CSM szerezte meg, a negyedik helyen az FK Udvarhely végzett a 2023–2024-es szezonban.
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!