A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának tizenharmadik fordulójában, január 16-án a Futsal Klub Székelyudvarhely a Dévai VSK-t látta vendégül. Az izgalmas, végletekig kiélezett találkozót a házigazdák 3–2-re nyerték.
A második félidőben percekig állt a játék, miután az egyik játékvezető kommunikációs eszköze meghibásodott. A sípmester akkor úgy ítélte meg, hogy a nézőtérről feléje rohanó helyi szurkoló érintette meg, ennek hatására romlott el a rendszer. Ezt a játékvezetői lapba is beírta, így került az ügy a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságához.
Ennek döntése értelmében az FK Székelyudvarhelyt figyelmeztetésben részesítik.
Mi minden előírást betartottunk, ezen a találkozón 11 rendfenntartó volt, akik tették is a dolgukat” – mondta el a Székely Sport megkeresésére Jakab Zoltán, az FK elnöke, edzője.
Kiemelte, az esetet követően találkoztak, beszélgettek a szurkolókkal. Felhívták a figyelmüket, hogy ők azzal tudnak segíteni, ha drukkolnak, énekelnek.
A klubelnök hozzátette, parázs hazai találkozók következnek a sorban, amelyeken még nagyobb lesz rajtuk a fókusz. „Arról egyeztettünk, hogy a sportcsarnok nézőterének első két sorát lezárjuk, hogy oda ne üljenek szurkolók. Jó a kommunikáció a drukkerekkel. Mindenkinek meg kell értenie, hogy sportszerűen bíztassa a csapatot, mert ha nem, akkor csak mi, a klub bűnhődik. Akár pénzbüntetést, akár zárt kapus meccset kaphatunk, amennyiben a következőkben lesz valamiféle rendbontás” – fejtette ki Jakab.
A székelyföldiek soron következő hazai összecsapása február 14-én igazi rangadó lesz, a második helyezett Temesvári CFR érkezik a városi sportcsarnokba.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!