Kedden délután a Marosvásárhelyi VSK hazai környezetben fogadta a Galaci United együttesét a futsal 1. Liga felsőházi rájátszásának 4. fordulójában. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a székelyföldi gárda, hogy az előtte lévőkkel tartsa a lépést, még beleszólhasson abba, hogy ki játssza a bajnoki döntőt. Ebben az idényben a címvédőt még egyszer sem tudta legyőzni a Kacsó Endre által irányított alakulat, háromszor is vereséget könyvelt el ellenük.
Jól indította az összecsapást a vendégcsapat, már a 2. percben megszerezte az előnyt, a folytatásban fokozatosan átvette a kezdeményezést a VSK, Barbocz volt a legközelebb az egyenlítéshez. Aztán a 13. percben duplázott André Sassé, egy kipattanót pöccintett be (0–2).
A Duna partiak jól zárták a területeket a kapujuk előtt, a szünetig megőrizték a kétgólos különbséget.
A második felvonás elején Dudău távoli lökete a jobb alsóban kötött ki, pár pillanatra rá akár ki is egyenlíthetett volna a marosvásárhelyiek játékosa, egy kipattanót kapásból lőtte rá, épp mellé zúgott a játélszer.
Sokkal mozgalmasabb volt ez a játékrész, kapus nélkül rohamozott a székelyföldi csapat. Egy elcsípett áradást követően Sassé a 25. percben mesterhármast jegyzett (1–3).
Egy újabb galaci gól pedig gyakorlatilag a 29. percben lezárta a párharcot. A lefújáskor 3–5 állt az eredményjelzőn.
Összességében egy pillanatig sem forgott veszélyben a bajnokcsapat győzelme. Nagyon úgy fest idén Galac–Spesiszentgyörgy csata lesz a döntőben.
Marosvásárhelyi VSK–Galaci United 3–5 (0–2).
Gólszerzők: Vlăduț Dudău (21.), Mihanea Toader (34., 40.) ,illetve André Sasse (2., 13., 25.), Robert Crișan (29.), Darius Nastai (32.).
VSK: Voin – Cherteș, Dudău, Iszlai, Toader. Cserék: Mihai, Marin, Barbocz, Bata, Nistor, Nicola, Tóth, Curticăpean, Butuircă. Vezetőedző: Kacsó Endre.
United: Mihalache – Alan Sasse, Andre Sasse, Crișan, Nastai. Cserék: Cârdei, Toniță – Petică, Cojocaru, Crăciun. Cireș, Tudor, Ifrim. Vezetőedző: Vitalij Odesov.
| 2026. 03. 29. 18:00 | Dévai Autobergamo Déva | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 2-1 |
| 2026. 03. 31. 17:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Galaci United Galac | 3-5 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 4 | 3 | 0 | 1 | 13-10 | 26 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 4 | 3 | 0 | 1 | 13-10 | 24 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 4 | 1 | 0 | 3 | 15-15 | 16 |
4 | Dévai Autobergamo Déva | 4 | 1 | 0 | 3 | 6-12 | 16 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!