Ezen a héten gyűlt össze, a hétvégén pedig két felkészülési összecsapást játszik a Kacsó Endre és Mánya Szabolcs által irányított romániai futsalválogatott.
Az albán csapat lesz az ellenlábasuk, amely a 80. a világranglistán – a romániai ezen a 24. helyet foglalja el –, a nemrég zárult vb-selejtezőben a harmadik pozíciót szerezte meg csoportjában a svédek és az osztrákok után, Andorrát előzte meg.
A futsal 1. Liga nagyjából egy hónapos vakációra ment, az elmúlt héten játszották a Román Kupa négyesdöntőjét, most pedig a válogatott akció miatt nem rendeznek mérkőzéseket. Legközelebb jövő hétvégén lépnek pályára újból az együttesek.
A Kacsó-Mánya páros ezúttal is több székelyföldi kluboktól hívott meg teremlabdarúgókat, az FK Székelyudvarhelytől hárman vannak a keretben, míg a Sepsi-SIC-től és a Marosvásárhelyi VSK-tól egy-egy sportoló ölti magára a nemzeti mezt.
A román–albán párosmeccset hétvégén április 13-án és 14-én, szombaton és vasárnap egyaránt 18 órától játsszák Chiajnán. A mérkőzéseket a tervek szerint élőben közvetíti a FRF TV.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!