Hirdetés

Megszerezte a másodosztály bajnoki címét a marosvásárhelyi futsalcsapat

A győztes csapat
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi VSK, Kádár Csongor Krisztián

A döntő idegenbeli visszavágóján ugyan alulmaradt a Mausoleul Mărășești otthonában, de még ez is belefért a Marosvásárhelyi VSK-nak ahhoz, hogy megszerezze a teremlabdarúgó 2. Liga bajnoki címét.

2023. május 21., 21:36

Négygólos előnyből várta a vasárnap esti Vrancea megyei visszavágót a marosvásárhelyi csapat, miután az egy héttel ezelőtti hazai mérkőzésen 6–2-re győzött.

Hirdetés

Gyors gólváltással kezdődött az összecsapás, a házigazdák szereztek vezetést a 2. percben, de Nagy Norbert egy távoli kemény lökettel hamar egyenlített.

Szűk két perccel később pedig már a vásárhelyieknél volt az előny, Nagy Tamás találatával fordítottak.

A folytatásban uralta a játékot a Mărășești, de a VSK remekül védekezett, majd a 15. percben sikerült egyenlítenie. A vendégcsapat erre is szinte azonnal válaszolt, Barbócz Norbert lőtt a hálóba, a szünetig mégsem húzták ki, a hazaiak ismét visszahozták döntetlenre a meccset.

Mindent egy lapra feltéve támadott a második játékrészben a Mărășești, amely több nagy helyzetet kihagyott. A vásárhelyiek sokáig megúszták kapott gól nélkül, mígnem hét perccel a vége előtt a hazai együttes átvette a vezetést.

A hajrában pedig elkezdhettek reménykedni, hogy ledolgozhatják a hátrányukat,

hiszen bő négy perccel a vége előtt a VSK kiállítás miatt a kiválóan teljesítő kapusa, Nagy Ferenc nélkül maradt, akinek helyére Cristian Nicola állt be.

A vendégeknek megvoltak a lehetőségeik, az egyenlítés azonban nem jött össze, majd az utolsó percben a Vrancea megyeiek belőtték az ötödik góljukat, de többre már nem maradt idejük.

A román válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre által irányított marosvásárhelyi együttes 5–3-ra elveszítette ugyan a mérkőzést, de összesítésben 9–7-re diadalmaskodott, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Teremlabdarúgó 2. Liga, döntő, visszavágó:

Mausoleul Mărășești–Marosvásárhelyi VSK 5–3 (3–3).

Gólszerzők: Tudose (2., 20.), Nistor (15., 40.), Crăciun (33.), illetve Nagy N. (2.), Nagy T. (4.), Barbócz (16.).
Marosvásárhelyi VSK: Nagy F. – Nagy T., Mojzi, Dobai, Nagy N., Varga, Barbócz, Nicola, Ördögh, Láposi, Papp, Văidean.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A Kereszthegy volt élvonalbeli együttes ellen indítja a futsal 2. Ligát

A futsal 2. Liga mezőnye is tudja a menetrendet. A tízcsapatos bajnokságban egyetlen székelyföldi együttes szerepel, a Gyergyóremetei Kereszthegy.

Székely derbivel indul a futsal 1. Liga

Csütörtökön kisorsolták a futsal 1. Liga 2026–2027-es idényének menetrendjét. A nyolccsapatos mezőnyben három székelyföldi együttes szerepel, az első fordulóban az ezüstérmes Sepsi-SIC és a nyáron alaposan megerősödött VSK Székelyudvarhellyel csap össze.

Legyőzte a moldáv futsalbajnokot a VSK Székelyudvarhely

Két felkészülési mérkőzést játszott a hétvégén a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata a moldáv bajnok Click Media Kisinyov ellen. Jakab Zoltán együttese mindkét találkozón győzni tudott.

Egyetlen székelyföldi résztvevő lesz a futsal 2. Ligában

Bővül a romániai futsal másodosztály mezőnye: míg az előző idényben nyolc, a 2026–2027-es szezonban már tíz együttes szerepel a 2. Ligában. A székelyföldi klubok közül ezúttal a Gyergyóremetei Kereszthegy lesz érdekelt a pontvadászatban.

Megkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely, erős kerettel hangolnak a futsalbajnokságra

Megtartotta első edzését a 2026–2027-es idényre készülő VSK Székelyudvarhely futsalcsapata. A nyári átigazolási időszakban jelentősen megerősített kerettel vágtak neki a munkának, az új szezonban már a bajnoki címért is harcban szeretnének lenni.

A Marosvásárhelyi VSK is profitálhat a futsalbajnokságban kialakult helyzetből

Jelentősen átalakulhat a román teremlabdarúgó 1. Liga erősorrendje a 2026–2027-es idényben. A Dévai Autobergamo visszalépése és a Galaci United meggyengülése új helyzetet teremtett, amelyből a Marosvásárhelyi VSK is profitálhat.

Nem indul a bajnokságban a Dévai Autobergamo

A romániai teremlabdarúgás egyik meghatározó csapata, a sokszoros bajnok Dévai Autobergamo hivatalosan is bejelentette, hogy nem nevez a 2026–2027-es élvonalbeli idényre.

Megtartotta alapembereit a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata

A következő idényben is együtt marad a marosvásárhelyi futsalcsapat magja. A klub több alapemberrel hosszabbított, a folytonosságra helyezi a hangsúlyt.

A szakadék szélén a romániai futsalbajnok

Komoly pénzügyi válságban van a romániai teremlabdarúgó-bajnokság címvédője. A Galaci United több mint 600 ezer eurós adósságot halmozott fel, bankszámláit zárolták, több meghatározó játékosa távozott. A klub akár a bajnokságtól is visszaléphet.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!