Az első félidőben nem láthatott gólt a gyergyószárhegyi csarnok közönsége, egyik fél sem kockáztatott, a legnagyobb helyzetek a játékrész utolsó másodperceiben történtek, akkor egymás után kettőt is nagyot védett Paltán Roland.
A második félidő már sokkal nyíltabb és látványosabb játékot hozott, az Inter kapusa egyre gyakrabban merészkedett előre a középpályáig, vagy még tovább is, hogy így tartsák a labdát, illetve így alakítsanak ki létszámfölényes akciókat.
Ennek köszönhetően született meg a gyergyószentmiklósiak vezető találata is. A lövésre ugyanis nem számított a Kereszthegy és a váratlan kísérlet becsapta a remetei kapust. A gól felpaprikázta a listavezetőt, és komoly nyomás nehezedett az Inter kapujára. Amikor azonban kiszabadultak a szorításból a vezetés ellenére is gyakran előrement Paltán amiben persze megvolt a kockázat, hogy az üres kapuba találnak a rutinosabb Doltea-ék.
Ez nem történt meg, de az utolsó percekben Gyergyóremete fordítani tudott. Előbb Miklós lábáról került a labda a gyergyószentmiklósiak kapujába, majd Szfárli volt eredményes kipattanóból a remetei szurkolók legnagyobb örömére.
Fel is harsant a „zúg a csarnok, itt a bajnok” rigmus, hiszen ezzel a győzelemmel a Gyergyóremetei Kereszthegy immár matematikailag is bebiztosította első helyét a futsal 2 ligában.
Testközelből láthattuk, milyen, amikor valósággal ütik-rúgják egymást a sportolók egy ketrecben, teszik ezt természetesen szabályos keretek között. Ilyen volt az első székelyföldi MMA-gála, a Hargita Fight Night. Élménybeszámoló.
A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!