Hirdetés

Meglepték a gyergyóiakat a vásárhelyi fiatalok

Fotó: Erdély Bálint Előd

2020. december 13., 16:02

Több meglepő eredmény is született a futsal 2. liga székelyföldi csoportjának hétvégi tornáján. Szinte az összes mérkőzés nagyon szoros volt, az eddig gyengébben teljesítők alaposan felzárkóztak az előttük állókhoz.

2020. december 13., 16:02

Gyergyóremete volt a házigazdája a teremlabdarúgó 2. liga idei harmadik tornájának, ahol főként a Marosvásárhelyi VSK bizonyította be, hogy többet tud, mint amit korábban nyújtott, de a Korondi Junior ellen is meg kellett izzadnia a listavezető házigazda Kereszthegynek is. Utóbbiak eddig pontveszteség nélkül álltak, de nehezen tudtak felülkerekedni az Inter csapatán, Vásárhely pedig mindkét gyergyószéki együttestől pontot tudott rabolni.

Hirdetés

„Mondhatjuk, hogy meglepetések születtek, de végül is nem az, ha az úgymond gyengébb csapatok az erősebbek ellen felszívják magukat, és jó eredményt tudnak elérni.

A három nap alatt játszott három mérkőzés pedig mindenkinek sok, a járvány miatt mindenhol szűkösek a keretek, hamarabb fáradnak a játékosok”

 – mutatott rá Pál Nándor, a Kereszthegy vezetője.

Portik Csaba, az Inter csapatkapitánya is hasonlóan látta a történteket: „A koronavírus tesztek kötelezése miatt számos játékos nem vállalja idén a szereplést, emiatt is rövidebbek a csapatok cserepadjai, a fiatal, szép futsalt játszó Marosvásárhelyi VSK pedig ezt tudta kihasználni. Ezért elismerés illeti őket” – tette hozzá.

Az évet a Kereszthegy zárja az élen, és be is biztosította továbbjutását a rájátszásba. Romlottak az esélyei azonban az Internek, amely a legjobb csoportmásodik jogán juthatna a három listavezető mellé. Ez majd a februári torna után dől el.

Teremlabdarúgó 2. Liga, 2-es csoport, a gyergyóremetei torna eredményei:

7. forduló: Marosvásárhelyi VSK–Korondi Junior 7–4; Gyergyóremetei Kereszthegy–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 5–3.

8. forduló: Gyergyószentmiklós–Marosvásárhely. 5–5; Korond–Gyergyóremete 4–6.

9. forduló: Marosvásárhely–Gyergyóremete 4–4; Korond–Gyergyószentmiklós 4–8.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Ráijesztett a címvédőre, de végül kikapott a Sepsi-SIC

Hullámzó, gólgazdag mérkőzésen többször is felzárkózott a Sepsi-SIC a címvédő Galaci United ellen, ám a hajrában a vendégek kihasználták a hibákat és fontos győzelmet arattak a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntős a Gyergyóremetei Kereszthegy a másodosztályban

Zsinórban harmadszor lehet a teremlabdarúgó 2. Liga bajnoka a Kereszthegy SK. A gyergyóremetei együttes hazai pályán harcolta ki a döntőbe jutást. A bajnoki címért a Real Oltenia 2023 Craiova együttesét kell felülmúlni.

Megállíthatatlan a Kereszthegy, már az elődöntőben a remetei csapat

Sorozatban harmadik bajnoki címének megnyerésére készül a teremlabdarúgó 2. Ligában a Gyergyóremetei Kereszthegy. Az alapszakaszt hibátlan teljesítménnyel nyerték, és a negyeddöntőből is simán jutottak tovább.

A sorra elveszített futsaldöntők után Székelyudvarhelyen lett kupagyőztes a Galaci United

Nem sok izgalmat hozott a teremlabdarúgó Román Kupa idei kiírásának döntője. A Galaci United az elejétől a végéig irányított, könnyedén győzte le a Dévai Westet.

Merészen indított a VSK Székelyudvarhely, a Galacnak mindenre volt válasza

Villámrajtot vett a szurkolói által hajtott VSK Székelyudvarhely a futsal Román Kupa négyes döntőjében. A kétgólos hátrányt már a szünetig ledolgozta a Galaci United, végül ők jutottak a fináléba.

Rendre egyenlített, képtelen volt a fordításra a Marosvásárhelyi VSK

Kisebb meglepetést könyvelhettünk el a futsal Román Kupa első elődöntőjében, a Dévai West legyűrte a tavaly finálét játszó Marosvásárhelyi VSK-t.

Tavaly Marosvásárhely–Székelyudvarhely futsaldöntő volt, idén ez megismétlődhet

Mindkét székelyföldi futsalcsapat bejutott a Román Kupa négyes döntőjébe. Hétfőn a székelyudvarhelyi sportcsarnokban játsszák az elődöntőket, másnap a döntőt. Külön ágra kerültek.

Beütemezték a futsalkupa négyes döntőjének kezdési időpontjait

Jövő hét elején Székelyudvarhelyen derül ki, idén kié lesz a teremlabdarúgó Román Kupa. A címvédő a házigazda, a másik székelyföldi csapattal a döntőben találkozhatnak.

Az utolsó szó a székelyudvarhelyi futsalcsapaté volt

Fordulatos, a végletekig kiélezett mérkőzést játszott a VSK Székelyudvarhely a Dévai West otthonában. Az utolsó percben két ízben is változott az állás.

Mánya Szabolcs: nem dőlhetünk hátra, még nincs meg a döntő

Remek formában szerepel a futsal 1. Liga felsőházi rájátszásában a Sepsi-SIC, amely nyolcpontos előnnyel áll a második helyen. Mánya Szabolcs edző-játékos szerint ugyanakkor nem dőlhetnek hátra, és minél előbb be kell biztosítaniuk helyüket a döntőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!