Hirdetés

Megkönnyítette saját helyzetét az FK, ezt kell most kihasználni

Két kötelező győzelem vár rájuk, ha hozzák ezeket a meccseket, akkor megvan a második hely
Fotó: Erdély Bálint Előd

2023. március 29., 13:12

A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának második helyéért folytatott harcban lépéselőnybe került a Futsal Klub Székelyudvarhely, és amennyiben megnyeri a következő két bajnokiját, biztosan elődöntőbe jut.

2023. március 29., 13:12

Kedden este az FK hatalmas csatában 3–2-re nyert a Temesvári CFR otthonában, és megelőzve a kupagyőztes Dévai Autobergamót, feljött a táblázat második helyére. Az alapszakaszból még két meccse maradt hátra, csütörtökön 18 órától a Dévai Westet fogadja a városi sportcsarnokban, majd hétfőn 17.30-tól a Luceafărul Buzău vendége lesz.

Hirdetés

„Megkönnyítettük a helyzetünket, de még nincs eldőlve semmi. Saját kezünkben van a sorsunk, nem azt kell nézzük, hogy más mit játszik. Két kötelező győzelem vár ránk, ha hozzuk ezeket a meccseket, akkor megvan a második hely.

Ezt akarjuk elérni, hogy az alapszakasz után kicsi szünetünk legyen. Mivel az elődöntő csak április végén kezdődik, addig tudunk alapozni, a sérültjeink is felépülnek”

– mondta megkeresésünkre Jakab Zoltán, az FK edzője.

Temesváron a két hónapja sérült Kanyó Szilárd mellett nem játszott Bálint Andor sem. „Kanyó talpsérülése súlyosabb, mint gondoltuk, felépülése időt vesz igénybe, így ő a Dévai West ellen nem játszik, míg Bálint térdproblémával küzd, játéka kérdéses. Az ősszel keresztszalag-szakadást szenvedett Küsmödi Tamás elkezdte az edzéseket, már bele-bele rúg a labdába, ő ebben a szezonban nem valószínű, hogy játszik már” – folytatta a vezetőedző.

Kapcsolódó

Temesváron a hiányzók ellenére jól futsalozott az FK, a társak jól pótolták a sérült játékosokat.

Látszik, hogy a hiányzók ellenére is lehet nyerni, darabszámra megvagyunk, a többiek pedig el kellett higgyék, hogy meg tudják oldani a feladatukat.

A Dévai West kellemetlen csapat, tele idős játékosokkal, reméljük, nem lesz gond ellenük. Majd pedig Buzăuban vár egy nagyon nehéz meccs, hiszen nekik semmi vesztenivalójuk nincs” – tette hozzá Jakab.

Az FK idei versenynaptára nem a legjobb, a felnőtt és korosztályos válogatott, a Román Kupa négyes döntője és az alapszakasz sorsolása miatt február eleje óta mindössze három meccset játszott a csapat. Most pedig hat nap alatt három mérkőzése lesz, köztük volt a temesvári, és majd hétvégén lesz a buzăui kiszállás. Ezzel kapcsolatban az FK vezetőedzője kiemelte,

ezt most most meg kell oldjuk, utána lehet pihenni”.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as alapszakasz, 20. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
18
14
3
1
129-41
45
2
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
18
12
4
2
116-50
40
3
Dévai Autobergamo Déva
18
11
2
5
100-57
35
4
Temesvári CFR Temesvári CFR
18
11
1
6
78-40
34
5
Dévai West Dévai West
18
7
0
11
85-102
21
6
Luceafărul Buzău Luceafărul
18
3
0
15
58-100
9
7
Kolozsvári Clujana Clujana
18
0
0
18
30-206
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!