Kiválóan indult a legutóbbi, hétfő délutáni bajnoki összecsapás a Temesvári CFR otthonában, hiszen az első félidőben 18 percig remekül tartotta magát a háromszéki gárda, helyzeteket is sikerült kialakítania, majd a félidő végén két gyorsan bekapott gól megzavarta őket. A második találatot egy vendég játékos hibája előzte meg, Mánya Szabolcs azonban megvédte a kapust és ezúttal is kiállt a társai mellett.
– nyilatkozta a Székely Sportnak Mánya Szabolcs.
A klub edző-játékosa ezt követően hozzátette, hogy büszke a játékosokra, akik végig fegyelmezetten játszottak, főleg ami a kapott gólok előtti időszakot jelenti. Úgy gondolja, hogy most nagy hangsúlyt kell arra fektetni, hogy fejben legyenek erősebbek.
„A fiatalabbakra jellemző, hogy 2-3 gólos hátrányban már nem tudnak annyira fókuszálni és nem mindig hoznak jó döntést, de ez teljes mértékben érthető. A Temesvári CFR ellen a második játékrész elején kaptunk két gyors gólt, ami megzavart bennünket, csak szépíteni tudtunk.
– fejtette ki véleményét Mánya.
A bajnokság alapszakaszából mindössze egy forduló maradt hátra, ennek ellenére most nem ezen van a hangsúly a Sepsi-SIC csapatánál, ugyanis
hétvégén nagyon fontos mérkőzést játszanak az Inter Gyergyó ellen a Román Kupa negyeddöntőjében.
„Most mindent arra összpontosítunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a gyergyóiak ellen, hiszen ezen múlik, hogy ott leszünk-e a legjobb négy között. Nem lesz könnyű mérkőzés, a legjobb formánkat kell majd mutatnunk. Ha ez lejárt, akkor ismét a bajnokságra koncentrálunk majd” – vázolta fel Mánya Szabolcs.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!