A vásárhelyiek négy nappal azután léptek újra pályára, hogy csütörtökön hatalmasat küzdöttek a bajnoki címvédő Galaci Uniteddel, amelytől hazai pályán fordulatos meccsen kaptak ki. Hétfőn kora este nagy esélyesnek számítottak a Luceafărul Buzău otthonában, ahol már az elején óriási mezőnyfölényben játszottak.
Egymás után alakították ki a helyzeteiket, záporoztak a lövések a hazaiak kapujára.
Csak idő kérdése volt a vezető találat megszerzése, ami viszonylag hamar összejött, Butiurcă Zsolt közelről lőtt a hálóba. Kevéssel ezután Tifán a védők gyűrűjében elesett és a játéktéren feküdve is bekotorta a labdát a kapuba, ezzel megduplázta a VSK előnyét.
Ezután is folyamatos nyomás alatt tartották a hazai kaput a vendégek játékosai, és még nagyobb is lehetett volna a különbség, de a másik oldalon is többször megvolt a lehetősége a szépítésre a Luceafărulnak, Tătar tette a dolgát a kapuban. Az első félidő végére kigyűlt a VSK hatodik szabálytalansága, ám a házigazda nem tudott betalálni kisbüntetőből sem.
Ezzel szemben a vásárhelyiek újra eredményes voltak, Butiurcă duplájával háromgólos vezetéssel vonultak a szünetre.
Hasonlóan alakult a játék a folytatásban is, Covaci távoli találatával már néggyel elhúztak a vezetőedzőjüket, Cosmin Ghermant nélkülöző vendégek, akit reklamálás miatt kiállítottak a Galac elleni találkozón.
Hamarosan azonban a házigazda szabadrúgásból szépíteni tudott, de erre a VSK két góllal is válaszolt.
Ebben a játékrészben is hatmétereshez jutott a Luceafărul, de ezt is kihagyták, a felső léc megmentette a vásárhelyieket. A végén tovább próbálkoztak a hazaiak, de tovább már nem tudták csökkenteni a hátrányukat, habár többször is eredményesek voltak. Az utolsó percekben ugyanis nyíltsisakos küzdelem zajlott a pályán, egymás után lőtték a gólokat a csapatok,
a VSK végül 8–4-re győzött, és megerősítette harmadik helyét a ranglistán.
| 2024. 11. 17. 17:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3-3 |
| 2024. 11. 17. 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | Dévai West Dévai West | 7-0 |
| 2024. 11. 18. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 4-8 |
| 2024. 11. 18. 18:00 | Galaci United Galac | Temesvári CFR Temesvári CFR | 5-0 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 10 | 9 | 0 | 1 | 98-25 | 27 |
2 | Galaci United Galac | 10 | 9 | 0 | 1 | 64-24 | 27 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 10 | 6 | 1 | 3 | 76-36 | 19 |
4 | Dévai West Dévai West | 10 | 4 | 2 | 4 | 52-41 | 14 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 10 | 2 | 5 | 3 | 28-34 | 11 |
6 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 10 | 2 | 2 | 6 | 35-52 | 8 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 10 | 2 | 0 | 8 | 35-74 | 6 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 10 | 0 | 2 | 8 | 23-125 | 2 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!