Szombaton délután a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának negyedik fordulóban a Futsal Klub Székelyudvarhely a Galaci Unitedet látta vendégül a városi sportcsarnokban.
A címvédő szinte tökéletes alapszakaszt követően a play-off odavágói során vereséget könyvelt el a két nagy riválissal, a Temesvári CFR és a Dévai CSM szemben, így fontos volt számukra a maximális pontszám begyűjtése. Az FK-nak csupán presztízskérdés volt az összecsapás, már nem tud javítani negyedik helyén a tabellán.
A Jakab Zoltán által irányított gárda a Tompea – Kanyó, Tankó, Balázsi és Hadnagy ötössel indított, mezőnyben a második sor az Iszlai, Miklós, Kedei, Péter négyes volt, a mérkőzésen játszott még Boga.
A listavezető irányított a találkozó elején, Cojocaru ziccert vétett, majd távoli bombáját Tompea rúgta ki. A 6. percben aztán a kapus is tehetetlen volt, Dudău kapott remek indítást, magabiztosan értékesítette az ajtó-ablak helyzetet.
Bátran játszottak a székelyföldiek, mentek előre, amikor lehetett, Kanyó, majd Hadnagy lábán volt az egyenlítés, mindkétszer a Duna partiak válogatott hálóőre tisztázott.
Iramos, pörgő volt az első félidő, a megszerzett gólt követően a vendégek arra összpontosítottak, hogy tartsák előnyüket, ellenfelük többször remek helyetekig eljutott, de ezeket nem értékesítette.
A második félidőt is úgy kezdte az FK Székelyudvarhely, hogy szaladt az egál után, Kanyó egészen közel is volt ehhez, a rossz ütemben kimozduló hálóőr miatt üresen maradt a kapu, egy védő még az utolsó pillanatban odaért.
Igazából csak a gólok hiányoztak, mindkét kapu előtt megvoltak a lehetőségek. Mindkét együttes alaposan odatette magát, a 34. percben majdnem egyszerre gyűlt ki mindkettőjüknél a csapathiba.
A végjátékra mezőnyjátékosra cserélte kapusát a házigazda, ez a húzás nem jött be, tíz másodperccel a végső dudaszó előtt egy elveszített labdát követően Cojocaru az üres kapuba passzolt.
A középkezdést követően Hadnagy gyorsan meglőtte a szépítést jelentő találatot, igencsak munkás meccsen nyert az aranyérmes, így továbbra is nyeretlen a rájátszásban a székelyföldi alakulat.
Teremlabdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 4. forduló:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Galaci United 1–2 (0–1).
Gólszerzők: Hadnagy István (40.), illetve Vlăduț Dudău (6.), Iulian Cojocaru (40.).
| 2024. 04. 20. 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | Galaci United Galac | 1-2 |
| 2024. 04. 21. 18:30 | Dévai CSM Dévai CSM | Temesvári CFR Temesvári CFR | 1-2 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-6 | 58 |
2 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-7 | 49 |
3 | Dévai CSM Dévai CSM | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-5 | 45 |
4 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 4 | 0 | 0 | 4 | 8-15 | 34 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!