Mint ismert, a hónap elején azért nem tudták lejátszani a marosvásárhelyi találkozót, mert a vendégcsapat nem jelent meg. Első körben a VSK játék nélkül, zöld asztalnál 5–0-ra nyerte meg a mérkőzést, ám nemrég a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) azt a döntést hozta, hogy mégis le kell játszani a meccset, mivel a dévai klub indoklása szerint önhibáján kívül nem tudott eljutni a helyszínre.
A mérkőzést csütörtökön késő délután rendezték meg, amelyen a marosvásárhelyiek már az első percben betaláltak és folyamatos nyomás alá helyezték a vendégek kapuját. Az előnyt az első félidő közepén sikerült növelni, majd a szünet előtt újabb két góllal 4–0-ra elhúztak.
A folytatásban még eredményesebben játszottak a VSK futsalosai, akik hatékonyak voltak a befejezéseknél.
Végül tizenegy találatig jutottak, és bár a vendégek is lőttek hármat, nem tudták elkerülni a kiütéses vereséget.
Fölényes győzelmével a Marosvásárhelyi VSK bebiztosította a harmadik helyét a bajnokság alsóházában, a szezont pedig szintén hazai mérkőzéssel zárja, vasárnap 17 órától a Mausoleul Mărășești lesz az ellenfele.
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 4 | 4 | 0 | 0 | 32-15 | 43 |
2 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 4 | 3 | 0 | 1 | 21-14 | 28 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 4 | 3 | 0 | 1 | 29-15 | 21 |
4 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 4 | 0 | 0 | 4 | 15-32 | 18 |
5 | Dévai West Dévai West | 4 | 2 | 0 | 2 | 27-23 | 15 |
6 | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | 4 | 0 | 0 | 4 | 8-33 | 9 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!