
A Suceava megyeiek a mérkőzés kezdete előtt bő húsz perccel érkeztek meg a városi sportcsarnokhoz, a bemelegítésük miatt közel tíz percet csúszott a mérkőzés kezdete.
Ahogy várható volt, gyorsan össztűz alá került a mindössze hat mezőnyjátékost és egy kapust nevező Vicov hálója, szinte percenként születtek a hazai gólok, a kilencedik perc kezdetén már 6–0 volt az állás.

A játékrész közepéig a Bukovina alig lépte át a félpályát, távoli lövéseikkel ritkán adtak munkát Grigorașnak. Egy perc alatt viszont kétszer is megzörgették az FK hálóját, ez pedig ébresztőként hatott a hazaiakra, a szünetben 13–3-ra vezettek.
Már az első játékrészben minden mezőnyjátékos lehetőséget kapott Jakab Zoltán edzőtől, aki a második félidőben is sokat forgatta csapatát. És habár volt egy közel tíz perces gólcsendje az FK-nak, a 34. percben háromszor is mattolta a Vicov kapuját.

Az utolsó percekben sem spóroltak a találatokkal a csapatok, a mérkőzés 25–6-os hazai diadallal ért véget.
Történelme második legtöbb gólt hozó győzelmét aratta az udvarhelyi futsalcsapat, a rekord a tavalyi a Resicabányai Muncitorul elleni 24–3-as hazai siker.
A hazaiaktól Hadnagyon kívül a többi mezőnyjátékos betalált, míg a vendégektől a kapuson kívül mindenki.
Legközelebb jövő hétfőn 18 órakor játszik az FK, a Dévai Autobergamo vendége lesz.
Teremlabdarúgás, 1. Liga, 3. forduló:
FK Székelyudvarhely–Bukovina Vicov 25–6 (13–3),
gólszerzők: Mánya (1., 2., 16., 40.), Miklós (4., 22., 39.), Szécsi (5., 23., 25.), Szőcs (8.), Csala (9., 36.), Gálfi (15.), Boda (16.), Bálint (17., 34.), Toader (17., öngól), Csoma (18., 34., 39.), Kedei (19., 34., 36.), Tifán (37.), illetve Botezat (12., 24.), Cornea (13.), Rusu (19.), Cârdei (35.), Schipol (40.).
Az FK-nál játszott még: Grigoraș, Hegyi – Hadnagy.
További eredmények:
Dunărea Călărași–Csíkszeredai Imperial Wet 6–5 (4–5)
Gloria Buzău–Jászvásári Futsal Poli 0–2 (0–0)
Dévai Autobergamo–Temesvári Informatica 1–1 (0–0)
Galaci United–Kolozsvári Clujana 12–1 (6–1)
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 14 | 1 | 3 | 116–47 | 43 |
| 2. | Dévai Autobergamo | 18 | 13 | 3 | 2 | 126–39 | 42 |
| 3. | Galaci United* | 17 | 14 | 1 | 2 | 91–35 | 40 |
| 4. | Dunărea Călărași | 17 | 10 | 3 | 4 | 85–44 | 33 |
| 5. | Temesvári Informatica | 18 | 9 | 4 | 5 | 84–47 | 31 |
| 6. | FK Székelyudvarhely | 18 | 8 | 3 | 7 | 105–73 | 27 |
| 7. | Jászvásári Futsal Poli | 18 | 5 | 1 | 12 | 50–76 | 16 |
| 8. | Gloria Buzău | 18 | 4 | 1 | 13 | 46–99 | 13 |
| 9. | Kolozsvári Clujana | 18 | 1 | 2 | 15 | 44–157 | 5 |
| 10. | Bukovina Vicov | 18 | 1 | 1 | 16 | 54–184 | 4 |
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!