A mérkőzés elején egyértelműen az egyik alapemberüket, Iszlai Richárdot nélkülöző vásárhelyiek uralták a játékot, de sokáig nem találták a gólhoz vezető utat, a befejezések rendre pontatlanok voltak.
Aztán a 11. percben már sikerült bevenni a hazai kaput, Varga Eduárd szerzett vezetést a VSK-nak.
Ezután veszélyesebbé váltak a Mausoleul játékosai, kétszer is megvolt a lehetőségük az egyenlítésre. A szünethez közeledve mégis Cosmin Gherman csapata talált be, labdaszerzés után Láposi Róbert lőtt a hálóba, ezzel megduplázta az előnyt.
Alig kezdődött el a második játékrész, a házigazdák nagyon gyorsan szépítették, így nyílttá tették a meccset.
Ezt követően újra a vásárhelyiek voltak kisebb mezőnyfölényben, ám az első félidővel ellentétben, ezúttal még annyira sem voltak hatékonyak a kapu előtt.
A végére átvették az irányítást a hazaiak, akik eltalálták a felső lécet és az utolsó percekre vészkapusos taktikára váltottak.
Betalálni azonban nem tudtak, pedig ziccerük is volt az egyenlítésre, a VSK kivédekezte a hátralévő időt, és az első győzelmét ünnepelte az új bajnokságban.
| 2024. 09. 08. 15:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Dévai West Dévai West | 2-6 |
| 2024. 09. 08. 17:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 1-2 |
| 2024. 09. 08. 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | Temesvári CFR Temesvári CFR | 5-0 |
| 2024. 09. 10. 18:00 | Galaci United Galac | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 8-1 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Dévai West Dévai West | 2 | 2 | 0 | 0 | 24-6 | 6 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 2 | 2 | 0 | 0 | 12-3 | 6 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 2 | 1 | 1 | 0 | 5-4 | 4 |
4 | Galaci United Galac | 2 | 1 | 0 | 1 | 10-6 | 3 |
5 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 2 | 1 | 0 | 1 | 7-10 | 3 |
6 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 2 | 0 | 1 | 1 | 4-11 | 1 |
7 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 2 | 0 | 0 | 2 | 5-12 | 0 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 2 | 0 | 0 | 2 | 5-20 | 0 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!