Hirdetés

Kiszakadt a háló, nem adták meg a Sepsi-SIC gólját

Másképp látták a játékvezetők a labda útját. Illusztráció
Fotó: László Ildikó

Idegenben lépett pályára a sepsiszentgyörgyi gárda a teremlabdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának harmadik játéknapján.

2024. április 07., 19:03

Nem indult jól a vasárnap délutáni meccs a háromszékiek számára, rögtön az elején a Luceafărul Buzău betalált. El kellett telnie az első játékrész felének, hogy rendezzék a soraikat, átvegyék a kezdeményezést. Ez sikerült is, a pihenőig megfordították az állást.

Hirdetés

Gyors gólváltással kezdődött a második játékrész, a Sepsi-SIC azért jól állta a sarat a nagyon keményen játszó hazaiakkal szemben, elhúzott hárommal (2–5).

Nem volt könnyű a végjáték, ugyanis egy kiállítás miatt két percig emberhátrányba került a vendégcsapat, ezt kivédekezték. Végül 5–3-ra diadalmaskodtak, utcahosszal vezetik a play-outot.

„Kissé megilletődve kezdtük a meccset, de aztán összeszedtük magunkat. Nagyon kellemetlen ellenlábas a Buzău, ütnek-vágnak. Miután átvettük a vezetést, megnyugodtunk, játszottuk játékunkat. Lőttünk még egy hatodikat is, de azt a játékvezetők nem adták meg, mert kiszakadt a háló, azt hitték, hogy nem a kapuba, hanem mellé ment a labda” – összegzett a Székely Sportnak a Sepsi-SIC edző-játékosa, Mánya Szabolcs.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alsóházi rájátszás, 3. forduló:

Luceafărul Buzău–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 3–5 (1–2).
A vendégek gólszerzői: Gáll Attila, Veress Botond, Csog Csongor, Bende Bence, Kusztos Szabolcs.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2023–24-es szezon, alsóházi rájátszás, 3. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, alsóházi rájátszás

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
3
3
0
0
26-11
40
2
Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti
3
2
0
1
16-11
25
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
3
3
0
0
25-9
21
4
Luceafărul Buzău Luceafărul
3
0
0
3
12-27
18
5
Dévai West Dévai West
3
1
0
2
19-19
12
6
Simándi Sólymok Simándi Sólymok
3
0
0
3
4-25
9
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC:
Mausoleul Mărăşeşti:
Luceafărul Buzău:
Marosvásárhelyi VSK:
Dévai West:
Simándi Sólymok:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!