Hirdetés

Kiszakadt a gólzsák, kiütötte a marosi futsalcsapatot a Sepsi-SIC

Rendkívül magabiztos játékkal tartotta otthon a pontokat a Sepsi-SIC. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi VSK, Kádár Csongor Krisztián

Megszerezte első győzelmét a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután hétfőn este 8–1-re elverte a Marosvásárhelyi VSK együttesét a Szabó Kati sportcsarnokban.

2025. március 24., 20:43

Egyik alakulat sem indította jól a play-offot, a háromszékiek az első három megmérettetésüket elbukták, míg ellenlábasuk is csupán egyszer diadalmaskodott az első három játéknap alatt.

Hirdetés

A hétfői mérkőzést jól kezdte a házigazda, az ötödik percben Mánya bombázott távolról a kapuba (1–0).

Nem sokáig tartott az előny, rögzített szituációból egyenlített a VSK (1–1), majd válaszul ismét Mánya talált be közel 12-13 méterről (2–1). A gyors gólváltás után csökkent a játék tempója, akadtak ugyan lehetőségek, de betalálni egyik fél sem tudott, minimális hazai előnnyel mentek pihenőre a csapatok.

A fordulás után ismét nagyon jól kezdett a Sepsi-SIC, pár perc alatt újabb két találatot jegyzett, ezzel nagyon nehéz helyzetbe került a marosi alakulat. A folytatásban is csak a háromszékiek akarata érvényesült, végül pedig 8–1-es hazai sikerrel zárult a találkozó.

Ez volt a zöld-fehérek első győzelme a rájátszásban.

Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 4. forduló:


Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Marosvásárhelyi VSK 8–1 (2–1),
gólszerzők: Mánya 3, Kanyó, Csog, Szabó, Király 2, illetve Patrick.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 4. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
4
2
2
0
21-10
47
2
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
4
2
2
0
15-6
44
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
4
1
0
3
8-25
31
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
4
1
0
3
12-15
23
Futsal Klub Székelyudvarhely: 36 pont az alapszakaszban
Galaci United: 39 pont az alapszakaszban
Marosvásárhelyi VSK: 28 pont az alapszakaszban
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: 20 pont az alapszakaszban
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!