Egyelőre hat klubbal számolnak a háromszéki tornán: a Dunărea Călărași jelezte, hogy anyagi problémák miatt kiszáll a bajnokságból, így eddigi eredményeit törlik. A Kolozsvári Clujana sem utazik el, a kincses város gárdájánál sok a fertőzött, ezért egy későbbi időpontban pótolják a meccseket.
A Csíkszeredai Imperial Wet csapatánál csütörtökön délelőtt végezték el a koronavírusteszteket, várták az eredményeket, amikor felkerestük edzőjüket, Cosmin Ghermant.
Beteg, sérült vagy eltiltott játékosunk nincs, de ezekben az időkben bármikor bárkivel bármi megtörténhet. Természetesen a célunk maradt, minden mérkőzésünket szeretnénk megnyerni” – nyilatkozta a tréner.
Az FK Székelyudvarhely letesztelt, tizenöt játékosra számíthat a tréner, Jakab Zoltán. Az udvarhelyiek programja is változott, de ők így is három mérkőzést játszanak le, nem kell pluszba letudniuk az elhalasztott, Dunărea Călărași elleni párharcot.
Aztán jön két nehéz ellenfél, Galac és Déva. Nem titkolom, elégedett lennék öt ponttal ezen tornát követően” – fejtette ki az FK edzője.
A futsal 2 Liga 2-es csoportjának második teremtornáját rendezik péntektől vasárnapig, a házigazda a Korondi Junior lesz. A program: pénteken 18 órától Gyergyószentmiklósi Inter–Korondi Junior, 20 órától Gyergyóremetei Kereszthegy–Marosvásárhelyi VSK; szombaton 15 órától Korond–Marosvásárhely, 17 órától Gyergyó–Remete; vasárnap 11 órától Marosvásárhely–Gyergyó, 13 órától Remete–Korond.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!