Egymást követően harmadik alkalommal jutott a román teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe Csíkszereda és Galac képviselője. Két évvel ezelőtt az Imperial Wet 3:1-es összesítéssel hódította el a bajnoki címet, tavaly pedig elmaradt a döntő, a szakszövetség azonban a galaciakat nevezte a futsal Bajnokok Ligája selejtezőjébe.
Három nyert mérkőzésig tart a finálé, melynek első két mérkőzését vasárnap és hétfőn, mindkét nap 16 órától rendezik az Erőss Zsolt Arénában. A sorozat április 24-én és (ha kell) 25-én Galacon folytatódik. Ha szükség, akkor a mindent eldöntő ötödik összecsapásnak újra Csíkszereda lenne a házgazdája, május 1-jén.
Cosmin Gherman, az Imperal Wet vezetőedzője örül, hogy játszhatnak és a pályán bizonyíthatja be csapata: megérdemelten nyerték az alapszakaszt.
Sajnos, nem teljes a keretünk, André Sasse lábtörés miatt hosszú dőre kidőlt, Milovac pedig kisebb sérüléssel küszködik. Pénteken végezzük el a kötelező koronavírus-teszteket, remélem minden rendben lesz” – nyilatkozta Gherman.
Négyszer játszott egymás ellen ebben a szezonban az Imperial Wet és a Galaci United. A csíkiak kétszer nyertek, a galaciak egyszer, egy találkozó pedig döntetlennel zárult.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!