Hirdetés

Kevesebb csapat nevezett a teremlabdarúgó élvonalba

Három székelyföldi klub lesz idén is az élvonalban
Fotó: László Ildikó

Összesen tizenöt klub küzd meg egymással a futsal 1., illetve 2. Liga soron következő idényében. A székelyföldiek a mezőny egyharmadát teszik ki.

Július utolsó napja, szombat volt a határidő, hogy a klubok benevezzenek az országos teremlabdarúgó-bajnokágba. Csupán nyolcan lesznek az élvonalban, heten pedig a másodosztályban.

Hirdetés

Amint azt előzetesen jeleztük, a többszörös bajnok, a tavaly a bronzérmet szerző Dévai VSK (azelőtt Autobergamo) feloszlott, így nélkülük kezdődik majd a soron következő idény. Nem vállalta az élvonalban való szereplést a Simándi Sólymok, ők a 2. Ligába neveztek.

A másodosztályból senki sem lépett szintet, így az eldőlt, hogy a 2024–2025-ös szezonban a teremlabdarúgó 1. Liga nyolccsapatos lesz, a mezőnyben három székelyföldi együttessel: a Futsal Klub Székelyudvarhellyel, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-el és a Marosvásárhelyi VSK-val.

Miután két klubbal kevesebb lesz, így minden bizonnyal módosul a versenykiírás is, ezt ezen a héten teszik közzé a szakszövetség hivatalos oldalán, mint ahogy a tervek szerint a sorsolást is megejtik.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Ami a 2. Ligát illeti, itt az egyik székelyföldi gárda, a Korondi Junior nem nevezett, így ezen a szinten a két gyergyószéki együttes küzd meg a pontokért, a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Gyergyószentmiklósi Inter.

Az információk alapján a másodosztály hét csapattal indul.

Mind az 1. Liga, mind a 2. Liga szeptember első hétvégéjén rajtol el.

A teremlabdarúgó 1. Liga 2024–2025-ös mezőnye

Galaci United
Temesvári CFR
FK Székelyudvarhely
Sepisiszentgyörgyi Sepsi-SIC
Mausoleul Mărăşeşti
Luceafărul Buzău
Marosvásárhelyi VSK
Dévai West

2. Liga

Simándi Sólymok
Gyergyóremetei Kereszthegy
FC Piatra Neamț
Gyergyószentmiklósi Inter
Kolozsvári CFR
Fortius Buzău
Craiova Futsal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A játékvezetői testület elismerte, tévesen ítéltek büntetőt az FK Csíkszereda ellen

A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.

Diószegi László: a Sepsi OSK sosem adja fel – Helyzetbe hozunk!

A Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László a Helyzetbe hozunk! legújabb részében mesélt a háromszéki klub útjáról, kihívásairól és jövőképéről is. Szóba kerültek a játékvezetői döntések, a székelyföldi futball helyzete és a román bajnokság valós arca.

Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

`
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Újabb erődemonstráció, hibátlanul menetel a Gyergyóremetei Kereszthegy

Újabb magabiztos győzelmet aratott a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó 2. Ligában: a Hargita megyei együttes vasárnap hazai pályán 5–2-re múlta felül a Kolozsvári Clujana csapatát, ezzel továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.

A földön kell maradnia a Sepsi-SIC-nek, nagy volt a gallér az udvarhelyieknél

Megőrizte veretlenségét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának odavágója lejártával, miután idegenben nyerte meg a VSK Székelyudvarhely elleni székely rangadót. A párharc után a két együttes edző-játékosát kérdeztük.

A végére kifulladt a VSK Székelyudvarhely, tovább robog a Sepsi-SIC

Sokáig nyílt volt a harc a teremlabdarúgó 1. Liga két székelyföldi együttese között. A rangsor első helye volt a tét, megtartotta veretlenségét a háromszéki csapat az alapszakasz felénél.

Vágtak egy tízest, beérték az éllovast a marosvásárhelyi futsalosok

A várakozások szerint nagy különbséggel győzte le a sereghajtó Mausoleul Mărășești csapatát a Marosvásárhelyi VSK, amely pontszámban beérte az éllovast a teremlabdarúgó élvonalban.

Csak a csoportelsőség ér továbbjutást a hazai futsalbajnoknak

Hazai közönség előtt játszik a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája alapkörében a Galaci United. A csoportküzdelmek végén csak az első helyezett jut tovább a következő szakaszba.

Hozta a kötelezőt, felzárkózott a Marosvásárhelyi VSK

Nem férhetett kétség a Marosvásárhelyi VSK teremlabdarúgócsapatának győzelméhez, hazai pályán felülmúlta a Luceafărul Buzăut, és előre lépett a ranglista harmadik helyére.

A VSK Székelyudvarhely fiatalos lendülete felőrölte a dévai öregfiú futsalcsapatot

Az első félidő derekáig volt szoros az állás, onnan a VSK Székelyudvarhely magához ragadta a kezdeményezést, teljesen megérdemelten nyert a Dévai West otthonában a teremlabdarúgó 1. Ligában.

Felfalta vacsorára a sereghajtót a Sepsi-SIC

A sereghajtó ellen hozta a kötelezőt az éllovas Sepsi-SIC a futsalélvonal 6. fordulójában, a sepsiszentgyörgyiek tetszetős játékkal arattak hatgólos győzelmet.

Hibátlanul menetel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK

Továbbra is remekel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK a teremlabdarúgó 2. ligában. A címvédő ezúttal idegenben, a Fortius Buzău otthonában diadalmaskodott magabiztos játékkal.

Tisztult a kép, felemás a székelyföldi futsalcsapatok bajnoki rajtja

A teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásának rajtja előtt csak találgattunk, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok. Azóta a mezőny túl van öt játéknapon. Kissé tisztult a kép, hogy mire is számíthatunk a 2025–26-os szezonban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!