Hirdetés

Kétgólos hátrányból állt fel a Sepsi-SIC, közelebb került a döntőhöz

Ezúttal is hatalmasat küzdött mindkét csapat, pontosztozkodás lett a vége
Fotó: Tuchiluș Alex

Kiélezett csatát vívott egymással hétfő este a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 7. fordulójában. A vendégek kétgólos előnyt dolgoztak ki, a háromszékiek azonban felálltak és pontot mentettek.

Szórakoztató, gólgazdag mérkőzésre számíthattak a nézők a Sepsi Arénában, és a csapatok ezúttal sem okoztak csalódást a székely futsalderbin.

Jól kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely a harmadik percben már meg is szerezte a vezetést. Egy szögletet követően Vlăduţ Dudău lépett ki a védők gyűrűjében és könnyedén passzolt a kapuba. A meccs elején nagyon pontatlanul játszott a zöld-fehér mezes hazai gárda, több átadást is elrontottak, illetve rendre pontatlanok voltak a beadások.

Hirdetés

A 7. percben Patrick Cherteș kapott egy mélységi passzt, majd a szélen egy az egyben megverte védőjét és hibátlanul lőtt spiccel a bal alsóba (0–2).

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A második bekapott gólra viszont már jól reagált a házigazda, kezdett összeszedettebben és látványosabban játszani. Nem is kellett sokat várni a szépítésre, szinte azonnal jött a válasz, egy remek kombináció végén Kanyó remekül bombázott az alsóba, tehetetlen volt a vendégek kapusa.

Maradt támadásban a Sepsi-SIC, a 14. percben pedig jött az egyenlítés is. Újfent egy remek összjáték következett a háromszékiektől, a végén pedig Máthis vágta be a rövid felsőbe (2–2).

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A második félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a kapusok rendre hárítottak. A Marosvásárhelyi VSK többet kockáztatott, a hajrában kapuslehozatallal próbálta megszerezni a győzelmet, ám nem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani. Sőt, a Sepsi-SIC állt közelebb a gólhoz: Mánya az oldalhálót találta el, majd egy másik akciónál Cherteș mentett a gólvonalról.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Újabb találat már nem született, maradt a 2–2-es döntetlen.

Az egy ponttal a Sepsi-SIC nagyon közel került ahhoz, hogy bebiztosítsa második helyét és döntőbe jusson, matematikailag még a listavezető Galaci Unitedet is utolérheti. A Marosvásárhelyi VSK jelenleg a negyedik helyen áll, egy ponttal a Dévai Autobergamo mögött.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 7. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Marosvásárhelyi VSK 2–2 (2–2),
gólszerzők: Kanyó, Máthis, illetve Dudău, Cherteș.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2025–2026-os szezon, felsőházi rájátszás, 7. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2025–2026-os szezon, felsőházi rájátszás

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
7
5
0
2
27-23
32
2
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
7
3
2
2
23-23
26
3
Dévai Autobergamo Déva
7
3
0
4
19-20
19
4
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
7
1
2
4
22-25
18
Galaci United: Felezés után 17 pont az alapszakaszban
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: Felezés után 15 pont az alapszakaszban
Dévai Autobergamo: Felezés után 13 pont az alapszakaszban
Marosvásárhelyi VSK: Felezés után 13 pont az alapszakaszban
•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!