Hirdetés

Két ízben is továbbjutásra állt a magyar futsalválogatott az olaszok ellen az Európa-bajnokságon

Nagyot harcolt a magyar futsalválogatott, négy pontot gyűjtött az Európa-bajnokságon
Fotó: Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images

Közel volt egy újabb történelmi tetthez a magyar teremlabdarúgó-válogatott a kontinenstorna utolsó csoportmeccsén. A lengyelek legyőzése után az olaszok dolgát is alaposan megnehezítette.

2026. január 29., 23:49

Csütörtökön Ljubljanában két helyszínen játszották a teremlabdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulóját. Miután a szlovén társrendezőnél két kvartett párharcait szervezték, így a Stozice mellett a Tivoli Arénát is megnyitották erre a napra. Utóbbinál került sor a magyarok sorsdöntő összecsapására az olaszokkal.

Hirdetés

Késő délután előbb a C csoport meccse indította a napot. A végső győzelemre is esélyes spanyolok pillanatok alatt elhúztak, a 8. percben már 4–1-re vezettek a belgák ellen.

Nagy volt a tudásbeli különbség a két csapat között, a második játékrészben ez még jobban kijött, 10–3-ra nyertek a hispánok. Ők csoportelsőként, míg a belgák másodikként jutottak a kieséses szakaszba. Ugyanis a másik helyszínen a szlovénok 3–2-re kikaptak a fehéroroszoktól.

•  Fotó: Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images Galéria

Fotó: Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images

A Tivoli park környékén lévő sportkocsmák, éttermekben rendre magyar szót lehetett hallani. A tulajdonosok arra is odafigyeltek, hogy a labdarúgó Európa Liga Nottingham–Ferencváros találkozóját feltették a közvetítési listára – ezzel is remélve, hogy még becsalnak pár drukkert.

Az aréna lelátói igencsak foghíjasok voltak, de a mintegy 500 nézőnek a felénél több a piros-fehér-zöldekkel tartott. Zúgott is a Ria-Ria-Hungária a himnusz után.

Az mindenképp jó volt, hogy a saját kezében volt a sorsa a magyar válogatottnak, győznie kellett a továbbjutásért. Egy nappal korábban a csapat székelyudvarhelyi születésű játékosával Vătămăniuc-Bartha Dáviddal találkoztunk, ő azzal búcsúzott el, úgy érzi, meglesz a továbbjutás.

•  Fotó: Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images Galéria

Fotó: Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images

Valósággal egymásnak esett a két együttes az elején, itt is, ott is helyzetek sokasága. A 8. percben felrobbant a csarnok, Rutai tízről lőtte a léc alá.

A két Eb-címmel büszkélkedhető olaszok még nagyobb nyomás alá helyezték Alasztics kapuját, valamelyest a szerencse is kellett az egyenlítéshez, De Oliviera oldaláról pattant a kapuba a játékszer.

A pihenőig maradt az 1–1, érezhetően fáradt a magyar csapat, de jól állta a sarat. Sőt, támadásai komoly veszélyt jelentettek.

Csakhogy, a döntetlen az olaszoknak kedvezett.

A második játékrész elejét alaposan megnyomták a taljánok. Még ezt is elbírták Ráblék. A 34. percben aztán Suscsák indult neki, az erős centert csak szabálytanul tudták megállítani a félkörön belül.

•  Fotó: Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images Galéria

Fotó: Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images

Az ötméteres büntetőt Rutai magabiztosan belőtte, 2–1, ismét továbbjutásra állt Magyarország.

Nem sokáig, egy percre rá Calderolli egyéni akcióból egyenlített (2–2).

Idegtépő végjáték következett, öt a négy ellen támadtak a magyarok. Két ízben megvolt a lehetőség a gólszerzésre, ezeket blokkolták. Maradt a döntetlen, ami egyben azt jelentette hogy négy pontot gyűjtve, de búcsúztak az Európa-bajnokságtól.

Zúgott a „Szép volt, fiúk!”.

Nem is érheti szó a ház elejét, a történelmi lengyelek elleni győzelmet követően az egyik nagyhatalommal, az olaszokkal szemben az utolsó másodpercig képben volt az újabb diadal, valamint a csoportból való továbbjutás.

Teremlabdarúgó Európa-bajnokság, D csoport, 3. forduló:

Olaszország–Magyarország 2–2 (1–1).
Gólszerzők: De Oliviera (12.), Calderolli (35.), illetve Rutai Balázs (8., 34.).

Portugália–Lengyelország 3–2 (2–2).

A csoport végeredménye: 1. Portugália 9 pont, 2. Olaszország 4 (0), 3. Magyarország 4 (-2), 4. Lengyelország 0.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Tizenegy játékost küldenek a futsalválogatottba a székelyföldi klubok

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre kihirdette keretét az októberi és novemberi két hazai mérkőzésre a világbajnoki selejtezősorozatban.

A magyarokkal került egy csoportba a romániai U19-es futsalválogatott

Megismerte ellenfeleit a romániai U19-es futsalválogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének főcsoportjában. Románia hazai pályán szerepel, a kvartettből csak az első helyezett jut ki a kontinenstornára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!