Bíró Zsolt, az Imperial Wet menedzsere szerint az FRF várja a sportminisztérium, a kormány és az egészségügy szakhatóságok döntéseit, az enyhítéseket, hogy a teremsportokban is lehessen edzéseket, mérkőzéseket rendezni.
Megtudtuk, hogy a Csíkszeredai Imperial Wet együttesénél
a román állampolgársággal is rendelkező brazil Sávio Valadares Pereira de Mendonça Európa egyik legerősebb csapatához, a kazahsztáni Kairat Almaty együtteséhez igazolt.
Saviónak lejárt a szerződése a csíkiakkal, szabadon igazolható volt, de az is közrejátszott, hogy Sávio az utolsó, még megrendezett bajnokin piros lapot kapott, két fordulóra eltiltották, egy nem léphetett volna pályára a döntőn.
Szintén távozott a csíkszeredai futsalcsapatól a két szerbiai játékos, Marko Pršić és Stefan Rakić, valamint a brazil Andre Luiz Nogueira „Deco”. Mindhármukkal közös megegyezéssel bontottak szerződést.
Maradt a spanyol Victor Lopez Gonzales kapus és a brazil André Luis Sasse mezőnyjátékos.
Az Imperial Wetnél még nem tudták elkezdeni a sportág szokásos edzéseit, a játékosok többnyire a szabadban készülnek – az egészségügyi előírásokat betartva, a Kós Károly utcai sportcsarnokban pedig kiscsoportos foglalkozásokat tartanak – a játékosok között előírt távolság betartásával.
Cosmin Gherman, az Imperial Wet vezetőedzője: „Mivel semmit nem lehet tudni sem a bajnoki döntőről, sem pedig a következő bajnokságról,
Amilyen bajnokság körvonalazódik, szerintem az idegenlégiósok nélkül is kötelező helyt állni. Várakozó állásponton vagyunk, úgy érzem, hogy azok, akik a futsal érdekeit képviselik a szakszövetségnél, illetve a sportminisztériumnál, nincsenek a helyzet magaslatán. Valamilyen döntést illene hozni, hogy a csapatok tudják megtervezni a következő szezont”.
Romániában a címvédő Csíkszeredai Imperial Wet és az Galaci United párharc győztese jogot szerez arra, hogy képviselje Romániát a futsal Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Magyarországot idén is a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu képviselheti a teremlabdarúgó BL selejtezőjében. Magyarországon sem fejeződött be a futsalidény, de nem is folytatódik. A Magyar Labdarúgó-szövetség helyezéseket nem állapított meg, de mivel a Berettyóújfalu volt a bajnok tavaly, és az idén is magabiztosan vezette a tabellát, így újra indulhat a nemzetközi kupasorozatban.
Telt ház lesz az FK Csíkszereda harmadik hazai bajnokiján is, a piros-feketék vasárnap délután az éllovas Universitatea Craiovát fogadják. A csíkiak erősítésekkel és morálisan feltöltődve készültek az oltyánok elleni csatára.
Második győzelmét aratta három forduló alatt a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában, miután szombaton kora délután 4–0-ra legyőzte a sereghajtó Szatmárnémeti VSK-t. A piros mezesek védelme ismét hibátlan teljesítményt nyújtott.
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna (Șanț) faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!