Nagy reményekkel várhatta szerdai megmérettetését a zöld-fehér mezes gárda, ugyanis eddigi két bajnokiját egyaránt megnyerte. Ezzel szemben a dévaiak mindkét találkozójukon kikaptak, így mindenképp javítani szerettek volna a Sepsi Arénában. A vendégek kezdték veszélyesebben az összecsapást, Da Silva azonban közelről nem találta el a kaput. A túloldalon a 3. percben már megszületett a vezető gól: Kanyó lövését még védte Gurin, a kipattanót azonban a hazaiak csapatkapitánya értékesítette (1–0).
Nem sokáig örülhetett a Sepsi-SIC, Da Silva végigvitte az akciót a saját térfeléről indulva, majd hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba (1–1). A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a kapusok jól állták a sarat, különösen Korodi, aki az első félidő utolsó másodperceiben két nagy védést is bemutatott.
A második játékrészben a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, és Da Silva újra főszereplő volt: ezúttal sarokkal készített le Enrique elé, aki nem hibázott (1–2).
A hazai válasz azonban nem maradt el, Kanyó Szilárd szabadrúgásból egyenlített. Nem sokkal később ismét ő veszélyeztetett, távoli lövését bravúrral tolta szögletre Gurin.
A 23. percben már a Sepsi-SIC vezetett: Szőcs próbálkozása még elakadt, a kipattanót viszont Mánya azonnal a kapuba lőtte (3–2).
A dévaiak ezt követően nem tudtak megújulni, a hazaiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, ám vagy pontatlanok voltak, vagy Gurin védett. A 32. percben aztán büntetőhöz jutott a Sepsi-SIC, Kanyó pedig magabiztosan értékesítette, megszerezve ezzel mesterhármasát (4–2).
A hajrá azonban izgalmasan alakult: Fábián hibája után Pogăcean szépített (4–3), a vendégek pedig nyomás alá helyezték a hazaiakat. A Sepsi-SIC viszont higgadtan és fegyelmezetten védekezett, és megőrizte előnyét. Ezzel a sikerrel Mánya Szabolcs legénysége hibátlan mérleggel vezeti a felsőházi rájátszást, legközelebb pedig március 29-én játszik, amikor a Dévai Autobergamo otthonába látogat.
| 2026. 03. 24. 18:00 | Galaci United Galac | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 5-3 |
| 2026. 03. 25. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | Dévai Autobergamo Déva | 4-3 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3 | 3 | 0 | 0 | 12-8 | 24 |
2 | Galaci United Galac | 3 | 2 | 0 | 1 | 8-7 | 23 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 3 | 1 | 0 | 2 | 12-10 | 16 |
4 | Dévai Autobergamo Déva | 3 | 0 | 0 | 3 | 4-11 | 13 |
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!