Mint azt már korábban közöltük, a következő szezontól tíz csapat küzd majd a bajnoki címért. Az alapszakasz tizennyolc fordulója után következik a rájátszás, ami kicsivel összetettebb, mint a korábbi idényekben.
Jakab Zoltán, a Futsal Klub Székelyudvarhely vezetőedzője úgy véli, szükség volt erre a változtatásra, mivel korábban szinte teljesen felesleges volt, hogy az alapszakasz első két helyén végzett együttes a 7. és 8. helyen zárttal játsszon – túl nagy volt a különbség közöttük.
Ugyanakkor azt is előnyösnek tartja, hogy a rájátszásban nem két direkt meccsen dől el a továbbjutó kiléte, hanem valóban a két legjobb játssza majd a döntőt.
– vélekedett Jakab.
Reméli, hogy a rájátszásra észszerűen állítják össze a versenynaptárt, mivel általában ilyenkor összesűrítik a meccseket, és az nagyon megterhelő.
– fogalmazott az edző, hozzátéve, hogy túl soknak látja a döntőben a három győzelemig tartó párharcot.
A csapatot több tornára is várják, de mind a Galaci United, mind pedig a Jászvásári CSM Poli hivatalos meghívó nélkül hirdette ki, hogy az FK részt vesz a rendezvényükön. Jakab Zoltán hétfőn elmondta, nem utaznak el egyikre sem:
felesleges pénzkidobás, mivel a bajnokság sorsolásánál kedvezett a szerencse, és két olyan ellenfelet kaptak, amelyeket még vendégként is könnyen le kellene győzniük (a Resicabányai Muncitorul, majd a Jászvásári CSM Poli fogadja őket az első két fordulóban).
Ezután pedig a Temesvári Informaticát fogadják, amely már kemény diónak igérkezik.
„Szerettünk volna néhány felkészülési meccset játszani a bajnokság kezdetéig, de a közeli csapatok nem vállalták. Csíkból azt a választ kaptuk, hogy még nincsenek felkészülve, máshol pedig még az edzéseket sem kezdték el” – közölte.
Még nem teljes az udvarhelyi csapat kerete. Eddig Kanyó Szilárd és Máté József érkezett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsaltól, illetve Gáspár Sándor kapus a Székelykeresztúri Egyesüléstől. Távozott Klein László és Szőcs Loránd, illetve az ifjúsági Tifán Tamás. Előbbi visszavonult, utóbbi kettő pedig a Csíkszeredai Imperial Wetnél folytatja. Továbbá a napokban egyezkednek még egy játékossal.
Jakab egyébként úgy véli, idén is a Dévai Autobergamo lesz a legesélyesebb a bajnoki címre, és az FK-n kívül még az ezüstérmes Galaci United, illetve a Temesvári Informatica, valamint a Dunărea Călărași száll harcba a végső győzelemért.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!