Kiváló formában kezdte a szezont a háromszéki gárda, míg a marosiak mérlege két győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt.
A mérkőzés elején a Sepsi-SIC kezdeményezett, több ígéretes támadást is vezetett, ám a befejezéseknél pontatlan volt. A vendégek viszont könyörtelenül használták ki első nagyobb lehetőségüket: a 11. percben Butiurcă fejezett be egy gyors kontrát, megszerezve ezzel a vezetést a VSK-nak.
A házigazdák próbálkoztak, de az első félidőben nem sikerült egyenlíteniük, így egygólos vendég előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.
A fordulás után azonban gyorsan jött a válasz: a 22. percben Mánya lövése a kapus kezei között utat talált a hálóba.
A Sepsi-SIC lendületben maradt, és a második játékrész derekán fordítani is tudott: egy szépen kijátszott akció végén Gáll estében lőtt a kapuba. Időközben a háromszéki alakulat elveszítette a csapatkapitányát, Kanyó megkapta második sárga lapját.
A VSK mindent egy lapra feltéve támadott, és négy perccel a vége előtt Gavrilă egyéni megoldás után egyenlíteni tudott: három védő között fordult kapura, majd a hosszúba bombázott.
Több gól már nem született, 2–2-es döntetlennel zárult a székelyföldi futsalrangadó, így a Sepsi-SIC továbbra is veretlen az idei szezonban, és átvette a vezetést a ranglistán.
| 2025. 10. 12. 17:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | Dévai West Dévai West | 6-11 |
| 2025. 10. 12. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Galaci United Galac | 7-4 |
| 2025. 10. 12. 18:00 | Dévai Autobergamo Déva | Luceafărul Buzău Luceafărul | 5-2 |
| 2025. 10. 13. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 2-2 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 5 | 3 | 2 | 0 | 23-11 | 11 |
2 | Galaci United Galac | 5 | 3 | 1 | 1 | 40-14 | 10 |
3 | Dévai Autobergamo Déva | 5 | 3 | 1 | 1 | 29-17 | 10 |
4 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 5 | 3 | 0 | 2 | 21-17 | 9 |
5 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 5 | 2 | 2 | 1 | 13-18 | 8 |
6 | Dévai West Dévai West | 5 | 2 | 0 | 3 | 25-22 | 6 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 5 | 1 | 0 | 4 | 7-20 | 3 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 5 | 0 | 0 | 5 | 14-53 | 0 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!