A legutóbbi két kiírásban a Galaci United és a Dévai Autobergamo párharca indította a teremlabdarúgó évadot. Idén is ezen két együttes párharcát hozta volna a futsal Szuperkupa-döntő.
Csakhogy a Hunyad megyeiek – akik tavaly VSK néven szerepeltek – feloszlottak, nem neveztek. Miután ők a Román Kupa-győztesek, egyben az 1. Liga ezüstérmesei, a szakszövetség úgy döntött, hogy 2024-ben nem rendezik meg ezen párharcot.
A legutóbbi három kiírást a Galaci United nyerte, 2021-ben a pandémia miatt nem rendezték meg, míg 2020-ban az azóta megszűnt Csíkszeredai Imperial Wet emelte magasba a trófeát.
A 2024–2025-ös teremlabdarúgó idény így a bajnoki találkozókkal kezdődik, az 1. Ligában rögtön egy rangadóval rajtol, ahol a végső győzelemre is pályázó két gárda, az FK Székelyudvarhely és a Galaci United csap össze, a tervek szerint szeptember 2-án, hétfőn 18 órától a székelyudvarhelyi sportcsarnokban.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!