Magyar–román párharcot rendeztek vasárnap kora délután a tengerparti Porecben zajló viadalon. A két együttes az ötödik helyért játszott, miután a csoportjukban egyaránt a harmadik helyen zártak.
Három hónapot követően csaptak össze ismét egymással, miután a jövő év eleji Európa-bajnokság szeptemberi ominózus pótselejtezőjében a magyarok előbb hazai pályán 3–2-re győztek, majd a botrányos craiovai visszavágón 2–2-es döntetlen született, így kiharcolták a kontinenstornán való részvételt, amelyről Románia ismét lemaradt.
Jobban kezdte a mérkőzést a magyar csapat, amely az 5. percben vezetést szerzett, az első félidő közepén túl pedig megduplázta az előnyét.
A szünet előtt viszont összejött az egyenlítés a romániai együttesnek, a Sepsi-SIC-nél játszó Mathis Mátyás és az FK Székelyudvarhely futsalosa, Miklós Tamás góljaival 2–2-es állásnál vonultak az öltözőbe.
Alig kezdődött el a második játékrész, a magyarok gyors találattal visszavették a vezetést, de a tapasztalt Kanyó Szilárd hamar válaszolni tudott. Nem maradt sokáig döntetlen az állás, alig egy perccel később ismét előnyhöz jutott a magyar gárda.
Ezután pedig váratlanul szétesett Kacsó Endre szövetségi kapitány csapata, amely rövid időn belül további két gólt kapott, így a magyarok 6–3-ra elhúztak.
A romániai játékosok ugyan megpróbáltak felállni, de Kanyó második találata és egy öngól után mindkétszer rögtön a magyarok is eredményesek voltak, így végül 8–5-re diadalmaskodtak.
Magyarország ezzel a győzelemmel megszerezte az ötödik helyet és készülhet a január 21-én rajtoló Európa-bajnokságra, ahol a csoportkörben Portugália, Olaszország és Lengyelország lesznek az ellenfelei.
A romániai válogatott mindhárom meccsén kikapott a horvátországi tornán, korábban a csoportban Lengyelországtól 3–2-re és Szaúd-Arábia ellen 6–1-re maradt alul, így az utolsó helyen végzett.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!